Legyőzhetetlen a dollár

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó véleménye szerint a globalizáció megtorpanása és a dollár elsődleges globális tartalékvaluta-szerepének gyengítését célzó törekvések ellenére az amerikai fizetőeszköz a belátható jövőben megőrzi domináns világkereskedelmi súlyát.

Az egyik legnagyobb londoni központú globális elemzőműhely, a Capital Economics átfogó tanulmányában megállapítja, hogy az 1990-es és a 2000-es évek világgazdasági globalizációs folyamata mára véget ért, és a világ két tömbre oszlik: az egyikben az Egyesült Államokhoz, a másikban a Kínához igazodó országok lesznek.

Nem lehet legyőzni (Fotó: Business&Life)
Nem lehet legyőzni (Fotó: Business&Life)

A folyamatot kísérő érvelés szerint Kína - azzal párhuzamosan, hogy egyre több gazdaságot vonz saját övezetébe - egyre inkább törekszik majd arra, hogy ezen a csoporton belül jüanban számolják el a külkereskedelmi forgalmat.

Több ok is van azonban annak feltételezésére, hogy ez nem gyakorol majd olyan drámai hatást a dollárra, mint ahogy azt sokan jósolják.

Az egyik ok az, hogy jóllehet a vita jelentős része a dollár elsődleges globális tartalékvaluta-szerepére összpontosul, az amerikai fizetőeszköz pénzügyi és geopolitikai befolyása elsősorban a nemzetközi tranzakciókban meglévő domináns súlyából ered - áll a Capital Economics helyzetértékelésében.

A ház idézi a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) folyamatos felméréseit, amelyek szerint tavaly a devizapiaci tranzakciók 88 százalékát dollárban számolták el - ez az arány a BIS-felmérések kezdete, vagyis az 1980-as évek óta szinte változatlan -, miközben a kínai jüan súlya ezekben a tranzakciókban alig 5 százalék.

Mindemellett a kínai befolyási körhöz igazodó országok egymás közötti kereskedelmi forgalmának értéke a világkereskedelem 6 százaléka, az amerikai gazdasági szférához igazodó országoké több mint 80 százalék, és az utóbbi országcsoport kereskedelmét túlnyomórészt továbbra is dollárban számolják el.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo