Lecsúszott Magyarország a Magyar Nemzeti Bank elemzése szerint a relatív fejlettségi listán

Több évtizedes álma a magyaroknak, hogy utolérjük gazdasági fejlettségben Ausztriát. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb elemzése szerint inkább azon kell igyekeznünk, hogy ne maradjunk le még jobban.

A jegybank legfrissebb elemzése azt mutatja, hogy Magyarországot Lengyelország és Románia is megelőzte a relatív fejlettségi listán az elmúlt 4 évben. Történt ez annak ellenére, hogy a kormány családbarát programja ellenére csökkent a népesség, amely emeli az egy főre jutó GDP-t.

A világjárványt követően gyorsan regenerálódott a magyar gazdaság, szépen növekedtek a beruházások. Az ukrajnai orosz invázió azonban mély gödörbe taszította a befektetési kedvet, ami immár minden képzeletet alulmúl. Minden összehasonlításban az utolsó helyen állunk.

Ez csak azért érdekes, mert Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2 év óta úgy hetente háromszor mondja el, hogy újabb rekordot döntöttek a külföldi befektetések. A fáma nyilván nem szól arról ugyanakkor, hogy hány befektető zárt be, vagy hagyta el az országot. Az MNB szakemberei szerint a beruházások visszaesésének egyik legfontosabb oka a rekord magyar infláció. A másik fontos tényező az állami beruházások visszaesése. A harmadik pedig a rendkívül gyenge kormányzati politika az Európai Unióval való együttműködésben.

A magyar export hajtóereje viszont a sok társadalmi tiltakozást kiváltó akkumulátorgyártás lett, olyan hagyományos, nagy múltú iparágakat előzött meg ennek a szegmensnek a növekedése, mint a járműgyártás és az élelmiszeripar.

2022 második felétől Magyarországot elragadta az infláció. E területen jelentős többlet alakult ki a régióhoz képest. Az MNB elemzése kiemeli a benzinárak kérdését, ahol megdöbbentő módon az derül ki, hogy nálunk a legmagasabb az árrés. Ez egész más megvilágításba helyezi a Mol és a kormány jelenlegi vitáját is a benzinárakról.

A folyamatos pénzügyminiszteri fogadkozások ellenére a költségvetési deficit ügyében ismét a szégyenpadra kerültünk.

Természetesen az államadósság nagyságával sem büszkélkedhetünk, vagyis az Orbán-korszak 2010-es eredeti választási ígéreteinek a közelébe sem sikerült kerülni. A jövő felélés a Gyurcsány-korszak után az Orbán-érában is folytatódott.

A legfájóbb azonban az ország szempontjából a versenyképességi mutatók romlása. Ez sajnos azt mutatja, hogy az alagút végén a fény halványodott, vagyis csökkent az esélyünk arra, miszerint felzárkózzunk a nálunk fejlettebbekhez. Ellenkezőleg kapaszkodnunk kell azért, hogy ne csússzunk tovább lefelé.

Az új Energiaügyi Minisztérium folyamatosan sikerjelentéseket közöl arról, hogy mennyire fejlődik Magyarországon a megújuló energiatermelés. Ez valamennyire jó hír, hiszen nagyon mélyről rugaszkodunk neki ennek a területnek. Ebbe a témába finoman szólva nagyon bealudt az Orbán-kormány, miközben a megújuló energiaárak jelenleg már most is ötödébe kerülnek az atomenergia áraknak és az olló várhatóan csak tovább nyílik. Márpedig az energiaár az ország versenyképességének egyik legfontosabb összetevője.

Az MNB elemzés utolsó adata, hogy a diplomások aránya, a sok felsőoktatási reform ellenére stagnál, vagyis szellemi muníciónk se gyarapodik jelenleg, ami ugyancsak nem vetít előre fényes jövőt.

Véleményvezér

2,9 milliárd forintért árulja dubaji luxuslakását a volt jegybankelnök fia

2,9 milliárd forintért árulja dubaji luxuslakását a volt jegybankelnök fia 

Szépen gazdagodott a Matolcsy gyerek.
A cseh kormánypártok Orbán Viktor rémével kampányolnak

A cseh kormánypártok Orbán Viktor rémével kampányolnak 

Orbán Viktort kifejezetten negatív színben tüntetik fel cseh plakátokon.
Kiderült miért vonta vissza vámjait Trump

Kiderült miért vonta vissza vámjait Trump 

A közgazdászok pártállás nélkül visítanak.
180 fokot fordult Orbán Viktor és Donald Trump barátja

180 fokot fordult Orbán Viktor és Donald Trump barátja 

A politikusok némelyike felülmúlja a szélkakasokat.
50 nap után válaszolt Lázár János a főpolgármesternek Mini-Dubaj ügyében

50 nap után válaszolt Lázár János a főpolgármesternek Mini-Dubaj ügyében 

Szemétfronton már egyetértenek az illetékesek.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo