Le ne csússzon róla! Több százezer forintot kereshet

Február közepéig kiküldik a szolgáltatók a 2023-as befizetésekről szóló igazolásokat a nyugdíj megtakarítások után, amelyek alapján ellenőrizhetőek az szja-visszatérítések. Az adójóváírás érvényesítésének folyamata márciusban indulhat el, amikor az szja-bevallás tervezetek is megérkeznek. Tavaly közel 1 millió fő részesült több mint 54 milliárd forintos adójóváírásban. Az egy főre jutó adójóváírás összege átlagosan 54 ezer forint volt.

A bevallások alapján összesen 54 milliárd forint adójóváírásra voltak ténylegesen jogosultak az adófizetők a nyugdíjbiztosítások, az önkéntes nyugdíjpénztárak és a nyugdíj előtakarékossági számlák után, és 988 ezer fő részesült 2023-ban szja-visszatérítésben – válaszolta a GRANTIS kérdésére a NAV. Az egy főre jutó adójóváírás összege 54 ezer forint volt.

A tavalyi évben a nyugdíjbiztosítással takarékoskodók száma gyarapodott leginkább: szeptemberben közel 10 százalékkal volt több élő szerződés az előző év azonos időszakához képest, így 2023 végére már nagyjából félmillió ilyen szerződéssel tettek félre a magyarok nyugdíjra.

Önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítással csökkenő taglétszám mellett közel 1,1 millióan rendelkeztek 2022 végén, közülük mindössze 557 ezren tesznek félre aktívan a jegybank statisztikái szerint. Nyugdíj előtakarékossági számlával nagyjából 89 ezer fő rendelkezik, ennek a megtakarítási formának adhat lökést, hogy február óta a Magyar Államkincstárnál is nyitható.

2024-ben várhatóan ismét több tízmilliárdos adójóváírás kerül a privát nyugdíj számlákra.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo