„Egyszerre számítunk alulmotorizáltnak és elöregedettnek” – mondta el a Bank360-nak Hanczár Zsolt, az Euroleasing Zrt. gépjármű-értékesítési igazgatója.
Az új autók terén különösen látványos a lemaradásunk. Magyarországon ezer lakosra vetítve nagyjából fele annyi új autót helyeznek forgalomba, mint az uniós átlag (11 szemben a 23-mal). Még szomorúbb a kép, ha csak azokat az autókat vesszük figyelembe, amelyek ténylegesen az adott országban maradnak és ott is használják őket – azaz kiszűrjük az úgynevezett reexportot (azaz a nem tényleges hazai használatra vásárolt járműveket). A tisztított adatok alapján a hazai piac egyértelműen az alsó kategóriába tartozik, csak Litvániát, Romániát és Bulgáriát előzzük meg.
Fotó: Depositphotos
Pörögnek a használt autók
Ezzel szemben a használtautó-piac kifejezetten erős: ezer lakosra vetítve csak Lengyelország előzi meg Magyarországot. Ugyanakkor ezt Hanczár Zsolt nem feltétlenül tartja pozitív jelenségnek, mert életkorban nagyon jelentős lehet a különbség a használt autók között, a magyar adatok pedig inkább azt mutatják, hogy a vásárlók többsége az új autók helyett az olcsóbb, idősebb járművek felé fordul. „Magyarországon a vásárlások jelentős része tíz évnél idősebb autókhoz kötődik, ami jól írja le a piac szerkezetét” – hangsúlyozza az igazgató.
A piacét, amelyre erősen torzító hatást gyakoroltak az elmúlt időszak elszálló árai. Az elmúlt 10 évben az új autók ára az EU-ban mintegy 40 százalékkal emelkedett, ami már önmagában is meghaladja az inflációt. A használtautók esetében azonban még látványosabb a drágulás: az öt évnél fiatalabb autók ára akár 60 százalékkal, az idősebbeké pedig 80-90 százalékkal nőtt.