Lábon lőtte magát a kormány gazdasági „repülőrajtja”

A 2024-es várhatóan 0,6 százalékos GDP növekedést látva a kormány az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv kidolgozásához kezdett, ami a 2025-ös „repülőrajtot” hivatott beindítani. A 21 pontot tartalmazó terv 10 pontja kötődik közvetlenül vagy közvetve az ingatlanszektorhoz, amely ágazat (az építőipart is beleértve) a GDP maximum 15 százalékát teszi ki. A szektor kis súlya eleve kétségessé teszi, hogy a program teljes GDP-re gyakorolt hatása elégséges lehet-e 3,5 százalékos növekedés arányos részének eléréséhez.

A program várható hatása a teljes lakás és lakásfelújítási piacon belül

Forrás: GKI számítás

Összességében a kormány az idei évben is megpróbálkozik az elmúlt évek stagnálását követően a gazdasági növekedés beindításával. Az ennek érdekében hozott döntések egy része azonban vagy már korábbi intézkedés meghosszabbítása, vagy olyan új elem, aminek reálgazdaságra gyakorolt hatása csekély lesz. Azonban még a jól látható összegeket megmozgató programok is csak a megcélzott piac kicsivel több, mint tizedét teszik ki. Ezen felül a teljes gazdaságra gyakorolt hatást csökkenti a program kiváltotta többlet áremelkedés, illetve, hogy a SZÉP kártyáról elköltött összegeket végső soron csak átcsoportosítják turisztikai kiadásaikról a háztartások, ami a turizmusban bevétel kiesést okoz. Így a lakáscélú programok miatti GDP élénkítő hatás igen szerény, az ingatlanpiaci áremelkedés viszont nagyobb lesz. (GKI)

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo