Könnyebb lesz a csokosok élete

Több könnyítést is bevezet a kormány a csok és a falusi csok lakástámogatásoknál a közzétett jogszabálytervezet szerint. Plusz egy év lesz a lakásfelújításra, megszűnik egy bejelentési kötelezettség, és enyhülnek a bentlakás feltételei is. A Bank360.hu részletesen elemezte, mi változik.

A csok esetében érdemi adminisztrációs könnyebbséget jelent majd, hogy megszűnhet a támogatott személy lakcímbejelentésének igazolási kötelezettsége. Eddig ezt a támogatást igénybe vevőnek a hitelező bankjánál kellett igazolnia a lakcímkártyával, amelyen már a támogatásban szereplő ingatlan szerepel lakhelyként. Ehelyett majd a Magyar Államkincstár ellenőrzi, hogy a lakcímlétesítés megtörtént. Erre a jelenlegi szabályok szerint 90 nap van a csok folyósítását követően. Az automatikus ellenőrzés a tervek szerint csak a hatályba lépést követően, az új igényléseknél kezdődne meg.

Enyhülnek továbbá a bentlakásra vonatkozó feltételek is. Kivételes esetben eddig is meg lehetett szakítani a bentlakást bizonyos élethelyzetekben, a módosító szerint viszont két esetben még tovább enyhülnek a feltételek. Ez azt jelentené, hogy a támogatás folyósítását követő 90 napos, a bentlakás igazolására vonatkozó határidő, illetve a 10 éves bentlakási kötelezettség alól is kivételt lehet tenni, ha:

a támogatott szülő gyermeke átmenetileg nem a támogatott ingatlanban él (például a tanulmányai miatt),

a támogatott szülő és gyermeke szolgálati lakásban élnek a szülő munkája miatt.

Technikai részlet, de bevezetnék az életvitelszerű bentlakás fogalmát, illetve bekerülnének a rendeletbe a kisajátítás miatti elidegenítés szabályai, valamint pontosítják a gyermekelhelyezésre és a lakóhely létesítésére vonatkozó rendelkezések a törvényi szabályozással való összhang érdekében.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo