Mostanában azzal kísérleteznek, hogy ötszáz fő alatti településeken nem szabad polgármesteri hivatalt fenntartani, az 500 és 1000 fő között pedig csak akkor lehet ezt megtenni, ha a település saját erejéből képes fenntartani az intézményt. A büdzséből ehhez külön egy fillért nem kérhetnek. Hogyan válaszolnak erre a szabályozásra? Úgy, hogy megalakítják a körjegyzőségeket, s az 1000 főnél népesebb településen főjegyző, a kisebb faluban lévő "hivatali reprezentánsból" pedig aljegyző lesz. A hivatalok itt is, ott is állva maradnak, sőt a körjegyzőségi státuszhoz dukáló költségvetési normatívát még le is hívják az államtól.
A kistérségek intézményét nem mellékesen azért is alkotta meg az állam, hogy az egymással "házasodni" nem akaró települések pénzt kapva mégis megszervezzék közös "működtetésüket". Ez még rendben is van, de - kezd kiderülni a jelenlegi kormányzati elképzelésekből - olyan társulási formákat akarnak kialakíttatni, amilyenek a kistérségeknél egyfajta intézményfenntartó társulásként tevékenykednek majd a jövőben. Az is látható, hogy az építésügyet, gyámügyet, okmányirodai munkát ellátó körzetközpontok pedig további szakmai funkciókat kapnának, hozzájuk tartoznának az óvodák, iskolák például, s a kistérségi intézményfenntartó társulással együtt lennének a tényleges gazdái a településeknek.
A régiós szintű közigazgatás pedig a középiskolákat, szociális otthonokat venné kézbe. Csakhogy ennek az átalakításnak a legfontosabb "kellékét" nem írták elő, így nem a szakmailag legfelkészültebb emberek kerülnek be ezekbe a születőben lévő hivatalokba. A kormányzatnak az lenne a dolga, hogy előre megfogalmazott kritériumok alapján beterelje a közigazgatás krémjét - felsőfokú végzettségű, gyakorlattal már bőven rendelkező szakembereket - e térségi központokba, különben a teljes átalakítás csak pénzkidobás lesz. A kisbéri jegyző saját tapasztalatából mondja, hat év alatt sikerült elérnie, hogy minden szakterületen olyan képzettségű és gyakorlatú szakemberek dolgozzanak, akik felelősséget vállalva, önállóan el tudják végezni az adott szakterület feladatait. A közigazgatást ellepő töltelékembereket - ez rendjén van - szélnek kell ereszteni, de azt, amit most elindított a kormányzat, az jellemzi, hogy a fűnyíró elvet hozták működésbe a 20 százalékos létszámleépítés érdekében. A szakszervezetek pedig például már kötöttek is egyfajta megállapodást, hogy ha lesz is leépítés, ne küldjenek el többgyerekes, nyugdíj előtt álló munkatársakat. Azt véletlenül sem képviselik az "oldalak", hogy lehetőleg ne a megfelelő végzettségű, gyakorlott, önállóan dolgozni képes munkatársakat rúgják ki.
Az a baj, hogy a teljesítmény-, majd meg az önértékelés modellje sem működik, nem oldja meg a szakmai kvalitások szerinti létszámpolitikát a helyhatóságoknál. Árvai József emlékeztet rá, hogy a munkáltatónak megadatik, hogy plusz 20 százalékkal eltérítse a közigazgatási dolgozó illetményét. A többletteljesítményt elő lehet írni, a sikeresen elvégzett feladatokat pedig honorálni lehet a plusz jövedelemmel - papíron. Csakhogy az önkormányzati költségvetés elfogadásánál kizárólag a megszabott bérkeretet lehet figyelembe venni, vagyis nincs mód a 20 százalékkal magasabb illetmény megfizetésére. Két, egymást kizáró szabályról van szó, a nagyobb, igényesebb teljesítményre nincs mivel ösztönözni a közigazgatásban. Van persze kivétel akkor, ha az adott kis falu határában egy óriásjövedelmű nagyvállalat működik és fizet hatalmas adókat.
Iskolabuszra megint lehet rá pályázni, de csak 40 személyesre. Kisebbre nem lehet, függetlenül attól, hogy a településeken lévő gyerekszám adott esetben feleakkora buszba is befér, s azzal belátható időn belül oktalanság számolni, hogy egyik évről a másikra váratlanul megkétszereződik a gyerekszám. Ez is egy adalék ahhoz, hogy drágán működik a rendszer. Az önkormányzatoknál lehet tetten érni azt, hogy a szociális segélyezés az év közepétől megváltozott. Akik eddig 18960 forintot kaptak, azok - mert családi elbírálás lépett életbe - 50 000 forintot vihetnek haza. Már most, pár nap alatt kiderült, még minimálbéres munkákra sem mennek el dolgozni azok, akik fölvehetik a segélyeket rendszeresen. S azért az sem teljesen igaz, hogy amúgy nincs hol dolgozni. A kisbéri jegyzőnek nem nehéz látni, milyen számban érkeznek a közeli Komárom városának gyakorlatilag minden gyárába ezerszám a munkások Szlovákiából, már Pozsony határából is.
Az is szemet szúr(hat) a helyhatóságoknak, hogy ugyan miért is van és marad is meg a körbe tartózás. Az egyik nyilvánvaló ok a pályázatok története: az állam sok Phare-tételt a saját pénzhiánya miatt nem fizetett ki. A kormányváltást követően pedig jött a befagyasztás, már vagy két hónapja nem merték engedélyezni a minisztériumi tisztségviselők az utalást. De eltelhetnek még további hónapokig is, mire az új minisztériumi tisztségviselők megismerik, miről van szó, avagy mire az átalakított intézményi, minisztériumi irányítás fel nem oldja saját moratóriumát. A cég, amelyik várja a jogos pénzét, úszni kezd a banknál, az alvállalkozói pedig bedőlnek. Az önkormányzat sincs jobb helyzetben, hiszen az egyes beruházásokra elnyert pénzt három év alatt kapja meg, de a kivitelező nem három év alatt, hanem a két hónap alatt befejezett munka után akarja megkapni az ellenértéket. Nem is lehet ma már közbeszerzési pályázatot csak úgy kiírni, mert nincsenek vállalkozók.
