Kisebb és egyszerűbb bankrendszert kapunk

A bankrendszer várhatóan egyszerűbb, kisebb és átláthatóbb lesz a válság lecsengése után - mondta Almássy Tibor, a PricewaterhouseCoopers (PwC) tranzakciós szolgáltatások üzletágának cégtársa a vállalat szerdai budapesti sajtóbeszélgetésén.

A PwC "Holnapután" című tanulmánya kapcsán tartott beszélgetésen Almássy Tibor kifejtette: a válság hatására a származékos termékek piaca várhatóan visszaszorul majd, a bankok szigorúbb és átláthatóbb hitelezési rendet foganatosítanak, valamint erősödhet a tőzsdék hagyományos, tőkebevonó szerepe a spekulatív funkcióval szemben. Almássy Tibor felhívta a figyelmet, hogy a pénzügyi hatalom nyugatról keletre mozog, amelyet azzal magyarázott, hogy "a hitelezés összeomlása kipukkasztotta az Egyesült Államok köré szerveződő globális gazdaság túlfinanszírozottsága által létrehozott buborékot."

A PwC szakértője beszélt arról is, hogy a banki termékfejlesztés üteme várhatóan csökkeni fog a jövőben, hiszen a válság bebizonyította, hogy a banki termékek túlzott innovációja nem kívánatos. "Egy pilótától sem várjuk, hogy túlzottan kreatív legyen" - fogalmazott.

Nehéz globális választ adni

A globalizált piacok egyik hátránya, hogy egy válság gyorsan átgyűrűzik a világon - véli Fekete Miklós, a PwC tranzakciós szolgáltatások üzletágának cégtársa. Eközben a szabályozás többnyire nemzeti alapokon áll, így nem alkalmas a globális válaszokat igénylő válság kezelésére.

Fekete Miklós szerint a jövőben erősödik majd a kockázatelutasítás a bankok és nyugdíjpénztárak részéről, és a kockázatkezelés az eddiginél is hangsúlyosabb szerepet kap majd a bankoknál. A válság további hatása lehet, hogy növekedni fog a bankszektor koncentrációja úgy Magyarországon, mint globálisan.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo