Kiderült, hány új munkahely jött létre a kapacitásbővítő támogatással

Közel nyolcszáz vidéki kis- és középvállalkozás valósított meg kapacitásbővítést, amelynek keretében 5400 álláshely jött létre a „KKV kapacitásbővítő támogatásnak” köszönhetően mintegy 5 milliárd forintból. 2021-ben az eredeti 15-ről mintegy 20 milliárd forintra kellett emelni a forráskeretet, mely érdemben járult hozzá az álláskeresők számának csökkentéséhez, valamint a gazdaság élénkítéséhez.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A vissza nem térítendő támogatás célja a kapacitásbővítés költségeinek részleges átvállalása volt a munkavállalói létszám növelése érdekében. A programban Budapest és Pest vármegye kivételével minden régióból és megyéből pályázhattak a kis- és középvállalkozások.  

A támogatás feltételeként vállalniuk kellett, hogy működő vagy újonnan létrehozott telephelyükön legalább három, de legfeljebb huszonöt fővel, nettó létszámnövekedést eredményező módon bővítették foglalkoztatottjaik létszámát. Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke új munkavállalónként 4 millió forint összegben került meghatározásra. A program egy felvett dolgozó bérköltségét 8 hónapig fedezte, legfeljebb havi bruttó 309 ezer forint és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó finanszírozásával.

Az igénylő munkáltatók vállalták, hogy a támogatott nyolc hónapon túl azonos időszakra, tehát újabb 8 hónapig továbbfoglalkoztatják az érintett dolgozókat. A program így 16 hónapig garantálta a biztos munkahelyet és keresetet a munkába állók számára. A továbbfoglalkoztatási időszakban sem a munkavállaló munkaideje, sem a bruttó munkabére nem csökkenhetett.

A kapacitásbővítő támogatást a keleti országrészben igényelték a legtöbben, száznál több projekt helyszíne Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú- és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye is. A programot a Magyar Államkincstár, a KINCSINFO Kincstári Informatikai Nonprofit Kft. és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA Nkft.) konzorciuma valósította meg.
 

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo