Kapacitásbővítés cikkek


Most dolgozónként 2,5 millió forintot szerezhet cégének

Most dolgozónként 2,5 millió forintot szerezhet cégének  

4,1 milliárd forintból indul új támogatási program. 
Pályázat indul kkv-knak

Pályázat indul kkv-knak  

Kapacitásbővítő program indult 5 milliárd forint keretből a leghátrányosabb helyzetű négy régióban.
Kiderült, hány új munkahely jött létre a kapacitásbővítő támogatással

Kiderült, hány új munkahely jött létre a kapacitásbővítő támogatással 

Az eredeti 15-ről mintegy 20 milliárd forintra kellett emelni a forráskeretet.
Felfüggesztik a legnépszerűbb kkv pályázatot

Felfüggesztik a legnépszerűbb kkv pályázatot 

Alig egy hónappal azután, hogy megnyílt a lehetőség, felfüggesztik az egyik legnépszerűbb uniós pályázatot. Annyi kérelem érkezett a kkv-k kapacitásbővítésének támogatására, hogy bár két évre tervezték, máris kifogyott a pénz.
Pillanatok alatt kifogyhat a keret a sikerpályázatoknál

Pillanatok alatt kifogyhat a keret a sikerpályázatoknál 

Szerdától nyújthatják be a támogatási kérelmeket a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) két népszerű pályázatára, mindkét felhívásnál csaknem duplájára emelkedett az igényelhető összeg felső határa.
Szerdán indul, több pénzzel két népszerű kkv pályázat

Szerdán indul, több pénzzel két népszerű kkv pályázat 

Jövő szerdától újra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások egyebek mellett eszközvásárlásra, új technológiai rendszerek kialakítására, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására, a megpályázható összegek pedig magasabb lesznek - hívta fel a figyelmet Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Milyen pályázatokat várnak a legjobban a cégek?

Milyen pályázatokat várnak a legjobban a cégek? 

Magyarország és a környező országok kis- és középvállalatai nagy várakozással tekintenek a 2017-es uniós pályázati évre. Azonban míg Horvátországot és Magyarországot kiemelkedő pályázási kedv jellemzi, addig Bulgáriában és Romániában mérsékelt a részvételi hajlandóság.
Újra jön a legnépszerűbb pályázat

Újra jön a legnépszerűbb pályázat 

Megkezdték az egyik legnépszerűbb, a mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásaira összesen 37,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosító pályázat társadalmi egyeztetését. Jelentős változást jelent a korábbi kiírásokhoz képest, hogy megjelenik a 30 százalékos vissza nem térítendő támogatás mellett az akár 60 százalékos kedvező kamatozású, kötelezően igénybeveendő hitel. 25-ről 80 százalékra emelkedik továbbá a projekten belüli infrastrukturális fejlesztésre elszámolható költség és nő a projektre fordítható összeg is, igaz ez csak a visszatérítendő hitel arányának növekedésével – hívja fel a figyelmet a Goodwill Consulting Kft.
Aki sokat költ, még többet kaphat

Aki sokat költ, még többet kaphat 

A kormány 3 milliárd forint támogatást biztosít az idén azon feldolgozóipari vállalatok számára, amelyek bővítenék kapacitásukat, és ezzel munkahelyeket teremtenek - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A legalább 100 millió forint összértékű projekteket támogatják.
Hasznos részletek, ha uniós pályázatra készül

Hasznos részletek, ha uniós pályázatra készül 

Már visszaszámol a cégek többsége július elejéig, amikor végre beadhatóak az első pályázatok a három megjelent GINOP kiírás esetében. Milos Katalin az NGM osztályvezetője és Törös Gréta a Goodwill Consulting pályázati szakértője beszélt a Piac & Profit konferenciáján a hasznos részletekről, hogy mire kell figyelni e pályázatok kapcsán.

Most ad utoljára ennyi pénzt az EU, jól kell kihasználni  

Az utolsó lehetőség kezdődik most, amikor jelentős uniós támogatásokkal fejlődhet a magyar gazdaság, ezért most a további növekedés alapjait kell megteremteni - mondta Csepreghy Nándor. K+F-re, iparjogra, épületenergetikára jöhetnek a következő kiírások.

Tetszik a cégeknek a diákmunka 

A kétezres évek óta gombamód szaporodnak a diákszövetkezetek, a tapasztalatok pedig vegyesek. A kkv-k és a multik is szívesen alkalmaznak diákmunkásokat, szezonális kapacitásnövelésre és gyakornokként.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast

Lufi vagy nem lufi az AI? Klasszis Podcast 

Munkácsi Dáviddal, a Generali Investment CEE kiemelt portfóliómenedzserével beszélgettünk.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.
A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú

A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú 

A K&H-csoport szerint látszik, hogy a legnagyobb veszélyt nem a piaci mozgások, hanem a befektető saját érzelmi reakciói jelentik. Ezen segíthet egy új eszköz.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Infokom

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad

Utolsó esély: digitális rendszerváltás nélkül a hazai ipar végképp lemarad 

Döntő időszak előtt áll Magyarország: hazánk iparára rendkívüli nyomást helyez a nemzetközi versenykörnyezet, mégis történelmi lehetőség előtt áll az ország gazdasága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo