Ketyeg az óra: több százezer otthon lehet alulbiztosított

Idén harmadik alkalommal lesz lehetősége az ingatlantulajdonosoknak felülvizsgálni szerződésüket és szabadon dönteni lakásbiztosításukról, függetlenül annak eredeti évfordulójától. A 2024-ben bevezetett egyhónapos lakáskampány egyik következménye, hogy ma már sokkal tudatosabban választanak biztosítást a magyarok, mint a korábbi években. A minél kedvezőbb ár mellé felzárkóztak az olyan döntési szempontok is, mint a kártérítési összeg nagysága, vagy hogy pontosan milyen kockázatokra, valóban hasznos kiegészítő elemekre terjed ki a szerződés – derült ki a Groupama Biztosító megbízásából készült reprezentatív kutatásból. Mindemellett a biztosítással rendelkezők ötöde szerint jelenlegi szerződésük nem fedezné ingatlanuk helyreállítási költségeit egy esetleges káresemény után, így több százezer otthon esetében továbbra is aktuális lehet a felülvizsgálat.

„Az ügyfelek árérzékenysége mellett egyre többször találkozunk a kiegészítő fedezetek iránti érdeklődéssel, például családi balesetbiztosítás, gyorsszerviz, felelősségbiztosítás, sőt, a személyes konzultáció iránti igénnyel. Egy átlagos ügyfélnek 5-6 évente lehet egy kára, így szükség van arra, hogy szakemberrel beszélgessünk a megfelelő biztosítási fedezetről. Ritkábban érintett téma, ugyanakkor érdemes utánajárni annak is, hogy milyen szolgáltatási folyamaton keresztül juthatunk térítéshez egy káresemény esetén. Az igazán drága biztosítás az tud lenni, amikor nem körültekintően kötjük meg szerződésünket, és ez egy káresemény kapcsán derül ki” – hívta fel a figyelmet Szobonya László, a Groupama Biztosító lakossági nem-életbiztosítás termékmenedzsment vezetője.

„Egyáltalán nem törvényszerű, hogy egy lakásbiztosítás aktualizálásával az ügyfeleknek magasabb költséggel is kell számolniuk. Azonban, ha valaki több mint 4-5 éve nem frissítette szerződését, egy káresemény esetén további kellemetlen meglepetés érheti, hiszen az elmúlt években mind az ingatlanok, mind az építőanyagok ára jelentősen nőtt” – mutatott rá Pista László, az OTP Bank biztosítási területének vezetője. Hozzátette: a hitelintézet szakértői arra számítanak, hogy az idei lakásbiztosi kampánnyal tovább csökkenhet az alulbiztosítottság, ami a későbbi kárrendezéseket is gördülékenyebbé teheti.

 

Ez azért is fontos, mert a bankkal stratégiai partnerségben működő Groupama Biztosító friss kutatása arra is rávilágított, hogy a különböző akciók, hűségkedvezmények, vagy az új szerződés mellé kapott ajándéktárgyak jelentősége egyre kevesebbet ér a lakosság körében. Sokkal fontosabbnak tartják a gyors, egyszerű kárügyintézést. A megkérdezettek kisebb összegű kár esetében átlagosan 6 nap, nagyobb összegű kárnál 12 nap alatt szeretnének a pénzükhöz jutni. Mindennek kiemelt hangsúlyt ad, hogy lakásbiztosítással rendelkezők 39 százalékának volt káreseménye az elmúlt öt évben.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo