Kétezer kilométert teker a pálinkáért

A Magyar Pálinka Lovagrend egyik tagja már harmadik alkalommal kerekezik végig az országon, és látogatja meg a legjelentősebb pálinkafőzdéket.

A pálinkatörvény szeptember közepére várható elfogadása előtt néhány héttel a hungarikumnak számító minőségi pálinkákra kívánja felhívni a figyelmet Vasi Csaba, aki 14 nap alatt kerékpáron látogatja végig Magyarország 37 pálinkafőzdéjét. A Magyar Pálinka Lovagrend tagja harmadik alkalommal kerekezik végig az országon, és látogatja meg a legjelentősebb főzdéket.

A Pannonhalmáról július 27-én, vasárnap induló 14 napos út célja, hogy a minőségi magyar pálinkák kiválóságára és egyediségére, valamint a kulturált pálinkafogyasztásra irányítsa a figyelmet. A túra mindezek mellett ízelítőt ad a leendő országos pálinkaút-hálózat legfontosabb állomásaiból is, népszerűsítve a termékeket, a főzőmestereket, a vállalkozásokat is. Újdonság a korábbiakhoz képest, hogy Vasi Csabához több helyen pálinkabarát kerékpáros csapatok is csatlakoznak egy rövid időre.

A sportembert összesen csaknem 2300 kilométeres útja során egy operatőr kíséri. Minden meglátogatott főzdéről kisfilm készül, melyekből év végére összeáll az ország legátfogóbb pálinka- és főzdegyűjteménye. A filmben kiemelt helyet kap majd Magyarország hét eredetvédett pálinkakülönlegessége: a Szatmári Szilvapálinka, a Szabolcsi Almapálinka, a Kecskeméti Barackpálinka, a Békési Szilvapálinka, a Gönci Barackpálinka, az Újfehértói Meggypálinka és a Göcseji Körtepálinka, valamint számos más pálinkaspecialitás, mint például a Bolyhos Ágyas Pálinkák.

A részletes útvonaltervet, valamint kerékpáros pálinkatúrán készített fotókat és a forgatott anyag első részleteit a http://www.palinkaoldal.hu/hirek_esemenyek.php weboldalon tekinthetik meg az érdeklődők.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo