Képes-e nyaralni a cégtulajdonos?

"Kikapcsolja telefonját, számítógépét?" - kérdeztük a nyaralni készülő Malév-tulajdonos Alexander Abramovicstól. A válasz: "Ahogy ismerem magam, nem".

A Malévnál a munkanyelv lehetne a magyar, az orosz mellett még néhány: különösen, hogy a cég új vezetőit számos országból verbuválták. Az ok: szakembereket kerestek, a lehetséges legjobbakra akartak szert tenni a menedzsmentben. Sikerült. Alexander Abramovics "káderpolitikájából" idéztünk, ő - és ikertestvére, Borisz - jelentős oroszországi légi közlekedési cégbirodalmat épített fel, de most már tulajdonosai a Malévnak is, s első nekifutásra a veszteségek eltüntetésével foglalkoznak. Miközben, amint az a vele készült interjúnkban olvasható, kirajzolódik Alexander Abramovics HR-politikája - elsősorban saját magáról.

Mérnökből üzletember

- Mikor volt az első igazi üzleti sikerélménye?

- Természetesen Oroszországban kezdődött az üzleti életem, akkor, amikor lehetővé vált önállóan is repülésügyi tevékenységet végezni, azaz 1995-ben. Abban az esztendőben nyitottuk meg az első privát társaságot, s nem sokkal később már láttam: a projekt sikeres, érdemes folytatni.

- Ekkor még "csak" üzletember volt, avagy a repülés elkötelezettje is egyben?

- Fordítva igaz, előbb voltam repüléssel foglalkozó szakember, vagyis éppen huszonnégy éve űzöm a "légi" mesterséget. A vállalkozás tehát utóbb jött, amikor először teremtődtek meg hozzá a jogi feltételek Oroszországban. Esetemben a repülőmérnökből lett tehát az üzletember.

- Már belülről láthatta az orosz üzleti viszonyokat 1998-ban, hogyan élte meg a súlyos pénzügyi krach időszakát?

-        Mindenki másként élte meg, vagy éppen vészelte át. Ahogy ez lenni szokott, sokaknak a véget jelentette a válság, jó páran pedig éppen ekkor erősödtek meg, stabilizálták a vállalkozásukat. Nekem az is a szerencsém lehetett, hogy akkoriban is távol tartottam magam a politikától, csak a céggel, a vállalkozással, az üzleti lehetőségek kiaknázásával foglalkoztam, s erre azon a nyárvégen is mód volt.

Cégerősítő friss tőke

- Az első száz egység befektethető pénzét látva nyomban a légi társaságokra gondolt, és nem az Oroszországban elég természetesnek tűnő gáz- és olajüzletre?

- Én sosem foglalkoztam mással, mint a repüléssel, és soha nem is gondoltam arra, hogy máshol lenne kedvem tevékenykedni, üzletelni.

- Az AirBridge-nek, illetve az Abramovics fivéreknek köszönhetően a Malév jó pénzügyi pozícióba kerül, hiszen nyomban ötmilliárd forintos feltőkésítéssel és hatvankétmillió eurós, kitűnő hátterű, szintén friss tőkét jelentő oroszországi bankgaranciával kezdte új életét. Ezzel milyen jövőt építhet a magyar cég?

- Sikeres jövőt, erről szól a friss tőke is. Az első helyen azt a célt fogalmaztuk meg a vállalatnak, hogy nyereségessé váljon. Ez nem is a jövő, hanem a jelen.

- Most még komoly veszteség szerepel a mérlegében.

- Tény, de relatív mértékekről van szó, s a lényeg inkább az, hogy a Malév rendelkezik azzal a potenciállal, hogy pénzügyi helyzetét gyorsan és tartósan javítsa, nyereségessé váljék.

- Ebben a programban szerepe van, avagy lesz az oroszországi cégüket is felölelő AiRUnionnak?

- Az egyesülésben - az AiRUnion ugyanis nem egy cég - öt légitársaság működik, az viszont cél, hogy ebből az ötből a nem túl távoli jövőben valóban egy nagy vállalkozás alakuljon ki. Putyin elnök május elején már alá is írt egy idevonatkozó okmányt, s valóban megszerveződik az öt társaság egybeolvasztása. A fúziónak az év végéig be kell fejeződnie. Akkor pedig az AiRUnion lesz Oroszország második legnagyobb légi forgalmi társasága.

- Ebben a folyamatban hol a helye a Malévnak?

- Az AiRUnion egy társasággá alakulása a Malév számára csak jót jelent, azt, hogy üzleti értelemben is egészséges együttműködést folytathat majd a leendő orosz vállalattal. Ez komoly kereskedelmi előnyöket jelent, persze kölcsönösen. Az AiRUnion számára fontosakká válnak a Malév európai járatai, míg a Malévnak kinyílik egész Oroszország.

- A Malévban a munkanyelv lehetne a magyar, az orosz mellett még néhány: különösen, hogy a cég új vezetőit számos országból verbuválták.

-        Valóban, s mivel szakembereket kerestünk, a lehetséges legjobbakra akartunk szert tenni a menedzsmentben. Sikerült.

Már a hölgyek is

- A véletlen az oka, vagy valamilyen társadalmi háttere van annak, hogy az orosz üzleti életet csak kívülről látó véletlenül sem találkozott orosz üzletasszonnyal?

- Az országon belül már vannak szép számban, de inkább lesznek: a mostani nemzedék "kitermeli" az üzletasszonyokat is, kikerülnek az iskolákból, egyetemekről, ambícióik komolyak, s törekvők.

- Most több döntési lehetősége kínálkozik arra, hogy hová is repüljön nyaralni, ha ugyan szokott ilyet tenni. Kiveszi a szabadságát?

- Elárulom, az idén már fogok nyaralni, mégpedig Magyarországon. A Balatonnál, augusztusban, egy egész hetet.

- Kikapcsolja a telefonját, a számítógépét?

- Ahogy ismerem magam, nem.

- Ha kifekszik a napra, s elhúz egy repülő a feje fölött, az agya, a gondolatai nyomban szolgálatba állnak?

- Félek, hogy igen, bár megpróbálom a lehetetlent, és a repülőgépek ellenére is pihenek.

(A teljes cikk a Piac & Profit július-augusztusi számában.)

Véleményvezér

Zalaegerszegen lenyúlta a civilek pénzét a Fidesz

Zalaegerszegen lenyúlta a civilek pénzét a Fidesz 

A pénzelosztás mintha részrehajló lenne, nem kicsit.
Már Bulgária is faképnél hagyott minket

Már Bulgária is faképnél hagyott minket 

Dobhatják a levát a bolgárok.
Eszkalálódik az ukrajnai háború

Eszkalálódik az ukrajnai háború 

Immár akár Moszkvát is elérheti az ukrán hadsereg rakétákkal.
Jönnek az oroszok, nem állnak meg az ukrán határnál

Jönnek az oroszok, nem állnak meg az ukrán határnál 

Új keményvonalas katonai parancsnok irányítja az orosz szárazföldi erőket.
A Romániában élő magyarok által is támogatott új elnök teljesen szembe megy Orbán Viktorral

A Romániában élő magyarok által is támogatott új elnök teljesen szembe megy Orbán Viktorral 

Lengyel-magyar barátság helyébe, lengyel-román került.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo