Kádár János szelleme beköltözött a kormányba

Orbán Viktor új igét hirdetett. E szerint az Unió minél hamarabb indítványozzon egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót. Erre licitált rá György László gazdaságstratégiai kormánybiztos, aki szerint egyenesen szövetséget kellene kötnie Európának és Oroszországnak.

György László György Ádám zongoraművész menedzsere volt tíz évig, ezért nem vár tőle az ember atomfizikusi gondolatokat, de azért sületlenségeket sem. Az általa említett szövetség ugyanis 1999 után megköttetett azt követően, hogy Putyin Oroszország miniszterelnöke lett. Akkortájt őt tapsolták állva a nyugati parlamentekben, ahogy most Zelenszkij ukrán elnököt. Ennek a szövetségnek a csúcspontja volt, amikor 2011. november 8-án Angela Merkel német kancellár, Dmitrij Medvegyev orosz elnök és François Fillon francia miniszterelnök ünnepélyesen felavatta az Északi Áramlat nevű gázvezetéket, majd 2021 szeptemberére elkészült az Északi Áramlat-2 is. A szövetség lényege éppen az volt, hogy Európa viszonylag olcsón nyersanyagokat kapott, cserében pedig csúcstechnológiákhoz juthatott Oroszország. Ezt a szövetséget rúgta fel Putyin 2022. február 24-én Ukrajna megtámadásával. Az orosz elnöknek különösképpen pont egy olyan országot sikerült megtámadnia, amelyik éppen ebbe a szövetségbe igyekezett és felvételét kérte az Európai Unióba. Ezt a kérést akkoriban még az Orbán-kormány is teljes mellszélességgel támogatta. Magyarán a szövetséget nem Európa rúgta fel, hanem Putyin, ezért maximum tőle lehetne kérni a status quo helyreállítását, de erre az esély gyakorlatilag zéró. Ha valóban olyan szövetségben gondolkodott volna valaha is Putyin, ami segítette volna Európa és Oroszország nagyhatalmi státuszának megőrzését, akkor az se zavarta volna, hogy egy-egy tagország belép a NATO-ba. Sőt, örült volna, hiszen egy ilyen komoly katonai tömb csak erősíteni tudja a szövetséges államokat.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo