Jövőre nagyot üt az építményadó!

A lakóingatlanba bejelentett vállalkozások építményadó alóli mentessége megszűnik. Az építményadó mértéke négyzetméterenként jövőre 1100 forint környékén fog alakulni.

Az ingatlanadó bevezetése körüli viták mellett eddig kevés szó esett arról, hogy jövőre változik az építményadóra vonatkozó szabályozás - olvasható az ingatlanok.hu oldalon. A lényeg, hogy a lakóingatlanba bejelentett vállalkozások építményadó alóli mentessége megszűnik. Ez négyzetméterenként és évente ezer forint költséget jelent a tulajdonosnak. Ezt az adót csak abban az esetben kell fizetni, ha az adott önkormányzat azt egyébként is kiveti a nem lakás céljára szolgáló ingatlanokra. Azonban a legtöbb önkormányzat, míg a lakások után nem szed be építményadót, addig a nem lakás céljáró szolgáló ingatlanok után általában igen.

Eddig az önkormányzatoknak törvényi felhatalmazás alapján lehetőségük volt olyan mentességet meghatározni, amely lakásokban működő cégeket kivonta az adókörből. Az építményadó mértéke négyzetméterenként jövőre 1100 forint környékén fog alakulni, tehát a tulajdonos egy jobb helyen lévő irodának kiadott lakás után is körülbelül egyhavi bérleti díjat veszít.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo