Jönnek az önjáró Teslák, miközben eladási csúcsot döntött a márka

Rekordot ért el a második negyedévben a Tesla mind a termelési darabszám, mind az ügyfeleknek leszállított autók száma, valamint az értékesítési árbevétel terén is - derül ki az elektromos autókat gyártó amerikai vállalat honlapján publikált negyedéves eredmény beszámolóból.

A vezérigazgató, Elon Musk növekvő kihívásokra számít az elkövetkező években a konkurenciával erősödő árverseny miatt, ami a továbbiakban is nyomás alatt fogja tartani a cég bevételarányos jövedelmezőségét. A Tesla az árcsökkentés mellett egyéb eladásösztönző intézkedésekkel is igyekszik leépíteni a készleteit.

Elon Musk a telekonferencián úgy fogalmazott, hogy az eladási szám növelése érdekében "érdemes" a bevételarányos jövedelmezőségből valamennyit feláldozni. Megerősítette, hogy a Tesla kész tovább csökkenteni az árait ha a makrogazdasági kondíciók romlása azt megköveteli.

A vezérigazgató bejelentette egyúttal, hogy a Tesla tárgyalásokat folytat az FSD (Full Self Driving) önállóan navigáló járműelektronikai rendszere licencének átadásáról egy "nagy OEM-gyártó (Original Equipment Manufacturer - eredeti berendezésgyártó) vállalattal", a céget azonban nem nevezte meg. (MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo