Jön a drágulás előtti lakáspiaci boom

Nő az illeték, eltűnik az adókedvezmény: rohamra számíthatnak a lakásépítő és értékesítő cégek. De jobban örülnének, ha a hosszú távú kormányzati lakáspolitika puszta ténye okozná az élénkülést.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Pécs a vihar előtti csend városának számított, de már ott is nyílt titok volt november 5-én, 6-án és 7-én, hogy a hónap végére robban az újabb lakáspiaci bomba. Szinte teljesen hasonló lesz a drágulást megelőző boom az éppen egy évvel ezelőttihez, amikor például a telekáfa megjelenése, illetve az állam részleges kivonulása a piacról zavart, spekulációt és vásárlói rohamot indított el. A baranyai megyeszékhely volt a színhelye a Magyar Ingatlan Információs Egyesület (MAINE) roadshow-jának, ahol szakmai előadások és a piaci kínálatot láttató bemutató, vásár szondázta a lakásszektort. Az egyesület elnöke, Borsi László az Extraprofit kérdésére - üzenetértékű-e, hogy éppen a minap módon mondott le lakásügyi kormánymegbízotti tisztségéről Csabai Lászlóné - kijelentette, nem érzik a piac szereplői, hogy bármi is változhat a kormányzati elszántságban. Csak az biztos, derült ki a pécsi szakmai fórumon is, hogy nőnek az illetékek, s megszűnnek az adókedvezmények, tehát jön az évvégi nekibuzdulás. Tehát megélénkül a lakásvásárlási kedv november végére, december elejére, ám a dolgok eredője nem egy hosszú távú, kiszámítható lakáspolitika, hanem az, hogy az újabb lényeges drágulás előtt aki teheti, az vásárol, befektet.

Az bizonyos, a Magyar Ingatlan Információs Egyesület november utolsó hétvégén tartandó szegedi roadshow-ja élénk keresletről, de vélhetően változatlanul hiányzó állami lakáspolitikáról szól majd.  A piac reális képét tehát a vihar előtti csendben a pécsi rendezvény mutatta. A kiállító cégek száma 25 volt, úgy, hogy 18 vállalkozás a térség kínálatát prezentálta. Érdekes módon két önkormányzat, egy nagy - a pécsi - és egy kicsi - a magyarhertelendi - ugyancsak kiállítóként jelentkezett. A kicsi, 680 lelkes falu telkeket árult, rendhagyóan olcsón, ezer négyzetméternyit körülbelül egymillió forintért.

Voltaképpen ma még a forgalmat jellemző statisztikai adatok nem fejezik ki a piac valós állapotát, ez utóbbit azonban mind az építők, mind az eladók, mind a vevők fokozódó kétségbeesése jellemzi. A Központi Statisztikai Hivatal a kiadott használatbavételi engedélyek alapján például éppen a minap komoly növekedést, a fővárosban 80 százalékost jelzett, ám a Magyar Lakásépítők Szövetsége 40 százalékos értékesítés-csökkenést mutatott ki. A KSH a múlt évi építkezéseket, azok áthúzódásait ismertette. Jövő ilyenkor azonban már lényegesen alacsonyabb adatokkal dolgozhat a KSH is, persze egyelőre csak következtetni lehet a jelentékeny csökkenésre a Magyar Lakásépítők Szövetségének tapasztalatai adatai alapján. A pécsi roadshow és vásár voltaképpen hasonló trendeket láttatott, sőt a baranyai nagyvárosban már árcsökkenés is észlelhető, egyelőre a paneleknél négyzetméterenként ezer forintnyi. Igaz, a kiállításon akciókkal nem rukkoltak elő a cégek, nota bene: pár héttel korábban, a hasonló budapesti rendezvényen szinte mindegyik értékesítő cég árengedménnyel igyekezett vevőket toborozni.

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo