Jó hír, Magyarország nem bukhatja el az EU támogatást

A Levegő Munkacsoport szerint több okból sem elfogadható a magyar pályázat az unió számára. Ahogy fogalmaztak, „alapvető probléma, hogy miközben egy tagország csak akkor kaphat uniós támogatást, ha megfelel az Európai Unió Alapjogi Chartájának, ez Magyarország esetében távolról sem áll fenn.” A Miniszterelnökség most tételesen cáfolja a civil szervezet állításait.

A Miniszterelnökség a Levegő Munkacsoport közleményének megjelenése után közölte: Magyarország nem bukhat el semmilyen támogatást. A 2021. december 30-án az Európai Bizottság részére hivatalosan benyújtott Partnerségi Megállapodás a nemzetközi szerződések alapján Magyarországnak járó uniós fejlesztési források felhasználásának irányait rögzíti. Ennek összege mintegy 7600 milliárd forint, a tévesen hivatkozott 9000 milliárd forint már a hazai társfinanszírozással kiegészített keretösszeg.

Nincs ok aggódni az EU támogatások miatt, állítja a Miniszterelnökség. Kép:Pixabay

A kormány nyilvánosságra hozta Magyarország hivatalosan benyújtott Partnerségi Megállapodását. A szervezet állításával ellentétben 2022. január 5. óta elérhető a dokumentum. A Partnerségi Megállapodás minden korábbi verziója minden egyeztetési szakaszban nyilvános volt, és jelenleg is kronológiai sorrendben olvasható az oldalon.

A terv benyújtását közel egy évnyi, Európai Bizottsággal folytatott egyeztetési sorozat és széles körű hazai konzultáció előzte meg. Az Európai Uniós Fejlesztésekért Felelős Államtitkárság a személyes egyeztetések és tematikus kerekasztal beszélgetések, az állampolgárok véleményezési lehetőségét ösztönző kampány és a parlamenti vitanap mellett közel 500 kiemelt partnerrel, civil szervezettel, érdekképviseleti szervvel, kamarával és önkormányzattal folytatott külön írásbeli konzultációt. Ezen szervezeteket két alkalommal is felkértük a dokumentum véleményezésére, beérkezett javaslataikat feldolgoztuk, valamit tájékoztatást kaptak a Partnerségi Megállapodás benyújtásról és annak elérhetőségéről.

A Levegő Munkacsoport is megtalálható ezen szervezetek között, így a cikkben nyilatkozó szervezet elnöke saját elektronikus címére kapta meg 2022. január 10-én a Partnerségi Megállapodás benyújtásáról és annak elérhetőségéről szóló tájékoztató levelet.

A közbeszerzési piac hatékony monitoring mechanizmusai úgynevezett feljogosító feltétel a forrásokhoz való hozzáférés érdekében, azonban ezt a feltételt Magyarország maradéktalanul teljesíti, amit a Partnerségi Megállapodásról szóló tárgyalások során maga az Európai Bizottság sem kérdőjelezett meg.

Fontos hangsúlyozni továbbá, hogy a jogállamisági kritériumok nem kapcsolódnak a Partnerségi Megállapodás elfogadásához - közölte a Miniszterelnökségi Sajtóiroda.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo