Jó hír jött a sógoroktól

Az osztrák gazdaság erőteljes növekedés után 2022 közepén stagflációba süppedt, de az enyhülő árnyomásnak és a nemzetközi fellendülésnek köszönhetően 2023 végére a feldolgozóipari termelés fellendülhet, és a gazdaság növekedésnek indulhat - állapítja meg két osztrák gazdaságkutató intézet, a Wifo és az IHS legfrissebb növekedési prognózisában.

A Wifo is a feldolgozóipari teljesítmény gyengeségének tulajdonítja a 2022 közepe óta tartó gazdasági stagnálást, miközben a szolgáltatóipari szektor viszonylag jól teljesített. A gazdasági aktivitásban tapasztalható ilyen jellegű kettősség még az idén is fennmarad, jövőre azonban már enyhül, és ennek köszönhetően meg is indul a növekedés.

A stagnálásnak tulajdonítható módon a munkanélküliségi ráta az idén 0,1 százalékponttal emelkedik a tavalyihoz képest, még azzal együtt is, hogy a munkaerőkínálat növekedésével a foglalkoztatás 1,0 százalékkal növekszik. A Wifo így az idén 6,4 százalékos munkanélküliségi rátára számít Ausztriában, jövőre pedig 6,1 százalékosra.

A Wifo a 2022-es 8,6 százalék után az idén 7,4 százalékos, jövőre pedig 3,5 százalékos inflációt vár.

Az osztrák bruttó hazai termék 2020-ban 6,5 százalékkal csökkent, 2021-ben 4,6 százalékkal nőtt, majd 2022-ben 4,9 százalékkal emelkedett. (MTI)

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo