Javult a magyarok pénzügyi helyzete

Az elmúlt évekhez viszonyítva több ponton is javult a magyarok pénzügyi helyzete: nőtt azok száma, akiknek marad valamennyi pénzük a hónap végén és csökkent azok száma, akik semmilyen megtakarítással nem rendelkeznek – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. anyavállalatának (International Personal Finance - IPF) megbízásából készült reprezentatív kutatásából, amelyet 2024 júniusában a Kantar készített. Az egy évvel korábbi adatokhoz képest többen vannak, akik hónap végén félre tudnak tenni valamekkora összeget és azok is, akik magabiztosnak érzik magukat a pénzügyeikben.

Egyre magabiztosabbak a magyarok a pénzügyekben

A felmérés adatai szerint a megkérdezettek 52,3 százaléka magabiztosnak érzi tudását a pénzügyi termékekkel kapcsolatban, 46 százalék viszont nem érzi komfortosnak magát ezen a területen, ez kismértékű javulás tavalyhoz képest, akkor még 50,1 százalék gondolta tudását magabiztosnak és 47,6 százalék volt bizonytalan.

Ugyanakkor jelentős eltérések mutatkoznak nemcsak az életkor, hanem a területi eloszlás tekintetében is. A felmérés adatai szerint a 18-34 évesek között található a legtöbb (54,4 százalék), az 55 év felettiek között pedig a legkevesebb (47,4 százalék) pénzügyileg magabiztos ember; továbbá amíg a nagyvárosban élők 61,3 százaléka érezte úgy, hogy megfelelő tudással rendelkezik a pénzügyi szolgáltatásokról, addig ez az arány a kistelepüléseken csak 41,8 százalék.

Boczán Viktor, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója a kutatás eredményeivel kapcsolatban elmondta: “A kihívásokkal teli gazdasági körülmények ellenére egyre többen tudnak rendszeresen félretenni, azok pedig, akik a hitelfelvétel mellett döntenek, ezt már magabiztosabban, nagyobb tudás birtokában teszik meg. Felelős hitelezőként azért is dolgozunk, hogy a magyarok pénzügyi tudatosságát javítsuk”.  A vezérigazgató hangsúlyozta: „A Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel kötött stratégiai együttműködésünk kiemelt célja, hogy a hátrányos helyzetű csoportok pénzügyi tudatosságát elősegítsük, elsődlegesen pénzügyi edukáció révén. A Provident elkötelezett a nyugdíjas generáció pénzügyi tudásának erősítése mellett is, ezért indítottuk el a Nyugdíjas Akadémia oktatási programot, hogy elérjük és felkaroljuk azt a generációt is, amely számára a pénzügyi nevelés kevésbé volt hozzáférhető korábban, így biztosítva a naprakész tudást a modern pénzügyek világában.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo