Itt az általános bankszámla drágulás

Július 1-től a legtöbb banknál megemelkednek a lakossági számlák díjai. Lejárt a másfél éves moratórium, és ezt kihasználva a pénzintézetek többsége érvényesíti a tavalyi inflációt, akad amelyik még az előző évit is. Az ügyfelek többsége így 4,4 százalékos vagy kicsivel ez alatti díjemelkedéssel számolhat – derül ki a BiztosDöntés.hu összefoglalójából. A szerencsésebbeknek most nem nő a költsége, a pechesebbeknél viszont 8,1 százalékos a drágulás.

Néhány év alatt jókora drágulást szenvedtek el a hazai bankszámlás ügyfelek. 2022-ben 14,5 százalékos, majd 2023-ban 17,6 százalékos volt az infláció, vagyis ennyivel emelhették díjaikat a bankok a következő évben. A 2024-sel együtt ez már összesen 40 százalékot közelítő drágítási lehetőséget jelentett, amivel többé-kevésbé éltek is a pénzintézetek, bár eltérő mértékben. Erre jött a tranzakciós illeték 2024 nyári 50 százalékos emelése, amit a lakosság csak 2024. december 31-ig végéig úszott meg.

A kormány nyomására bevezetett díjstop véget ért
A kormány nyomására bevezetett díjstop véget ért
Fotó: DepositPhotos.com
Ebben a helyzetben kaphatták volna a nyakukba 2025 első hónapjaiban az újabb inflációs díjemelést a bankszámlás ügyfelek, de ez már nem történt meg. A kormány nyomására ugyanis a bankok díjstopot hirdettek a lakossági bankszámlákra 2026. június 30-ig. Most azonban már nem várnak tovább, így júliustól bekövetkezik az újabb áremelés. Ezt a törvényi kötelezettségük miatt már korábban meghirdették, ezért tudható, melyikük mennyit emel – emlékeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Az elhalasztott inflációs díjemelést később is bármikor alkalmazhatják a bankok, így elvileg júliustól akár 8,1 százalékkal is drágíthattak volna. Ez azonban szerencsére nem lett jellemző, bár van rá példa. A CIB Bank így tett, míg az MBH Bank bizonyos számlacsomagjainál emelt ennyivel, a többinél 4,4 százalékkal, azaz a 2025-ös átlagos inflációval. A többi nagybank is 4,4 százalékkal vagy attól valamivel elmaradó mértékben drágítja a bankszámladíjait júliustól. Az MBH-nál a drágulás augusztustól érvényesül. A 3,7 százalékos, még 2024-ös infláció alapján bevezethető drágítási lehetőséggel elvileg a bankok később még élhetnek, de erre kevés az esély.

Véleményvezér

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo