Ínyencparadicsom az örökség jegyében – Egy tál dödölle, avagy milyen is a közösségi étel?

Mi szem-szájnak ingere, bemutatkozott a hétvégén a Millenárison: a Gourmet Fesztivál két év szünet után ismét felvonultatta a magyar gasztronómia színe-javát. Már pénteken élénk volt az érdeklődés, bár ekkor még inkább a szakmabeliek jöttek, hogy meglessék, hol tartanak, mit kínálnak a kollegák, míg a többi napon a nagyközönségé volt a főszerep.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Pezsgőkavalkád, meg a zsámiska

Az idei jelszó az örökség volt, ami tág fogalom, beleférnek a legpatinásabb cukrászdák, mint a Gerbeaud, csakúgy, mint az örökséget manapság ápoló modern borbutikok, elegáns bisztrók, élelmiszer-nagykereskedők, vidéki sztár éttermek és kastélyszállodák.

Nemcsak sétáltak az emberek, hanem kóstoltak is, jócskán. Ami az italokat illeti, szintén kellemes volt a választék, a belga söröktől a legkülönfélébb magyar borokig. Feltűnő volt a széles pezsgőkínálat , a világ leghíresebb francia márkái ugyanúgy jelen voltak, mint a kis tételben gondolkodó pincészetek nedűi, és persze nem hiányzott a prosecco sem.

Kár, hogy ezeket kevés helyen lehet megvásárolni – hangzott el az egyik kóstolópultnál. Hagyományos szupermarketbe nem kerülnek el a kis tételben készült, magas minőségű magyar borok és pezsgők, elsősorban helyben fogynak, illetve éttermek rendelnek belőlük.

Mi köze a sztárséfeknek egy egyszerű, hagyományos-népies magyar ételhez, amelyet néhol stercnek, másutt gánicának, zsámiskának vagy dödöllének hívnak, és amelynek receptje tájanként kicsit változik?  Ez is kiderült a Gourmet Fesztivál pénteki nyitó napján.

Egy tál dödölle (Fotó: METRO)

Örökség, újra gondolva

Azt tudjuk, hogy ősidők óta kéz a kézben jár az étkezés és a közösség, és ez érvényes a világ mindegyik népére. A Gourmet Fesztivál idei jelszavát, az örökséget, ötvözte öt fiatal séf  egy közösen megálmodott, kulináris élményt kínáló húsmentes fogásba, amelynek krumpli, liszt és zöldségek adták az alapját.

A METRO Gasztroakadémia kezdeményezésére és égisze alatt jött létre a közös munka, amelyhez az ország különböző részein dolgozó séfek fogtak össze. Csillag Richárd (Lokal47) Kéthelyen, Farkas Richárd (Pajta Étterem) Őriszentpéteren, Pallag Dávid (Rutin Étterem) Budaörsön, Pohner Ádám (Iszkor – Mályinka) Mályinkán, Szabó András (Villa Kabala), pedig Szigligeten öregbítik a magyar gasztronómia hírnevét. Az ételhez kínált pékáru Török András, a kővágóörsi Andriska Pékbisztró tulajdonosának munkáját dicséri.

Az új köntösbe bújtatott - mondhatnánk, fine dining - dödölle a Gourmet Fesztiválon, a METRO standján mutatkozott be a nagyközönségnek, melyhez a hozzávalókat a magyar vendéglátóipar partnereként ezúttal is a METRO biztosította.

Új fogalommal ismerkedhettünk tehát meg, és ez a közösségi étel. Az izgalmas textúrákkal rendelkező kóstoló alapját – meglepő módon - a kenyér, illetve a sodort sós-köményes kifli adta. Szó szerint mindenkinek: mert a fogás lakto-ovo és egyben vegetáriánus is. A receptúra nem vész el a fesztivál végével: elküldik a szakoktató intézményeknek is.

(Fotó: METRO)

Ami a standok felhozatalát illeti, sokan komolyan vették az örökség szellemiségét és tipikus magyar fogásokat kínáltak, a paprikás csirkétől a nudliig, Mások újra gondolták mindezt, (ezt  a vendégek egy része nem szereti, de ha nincs újra gondolás, akkor a sztárséf nem tudja kiélni kreativitását). Lehetett kapni különféle módon megbolondított hamburgereket, csakúgy, mint francia-magyar desszerteket.

Tudja milyen a riolitos libamáj?

Aki nem jut el mindegyik vidéki kastélyszállodába, az itt most megkóstolhatta, milyen is a riolitos libamáj terrine aranymazsolával, amely mellé jól illik az édeskés molnárka és a tokaji. Érdekes kontrasztot képviselt az utána következő egyszerű népi desszert, a zempléni bobajka. Erre a névre „hallgat” a nemrég felújított Andrássy Kúria és Spa étterme is. A BDPST Group egységei, mint a turai kastélyban működő Clarisse étterem főételben a „mangalica, a káposzta és gabona” alapanyagokra támaszkodott. A szálloda bárja mindehhez Tokaji Patrícius pezsgőt és egy újfajta koktélt kínált aperitifnek.

Olyan volt ez, mintha a Dining Guide-ban szereplőkhöz mennénk látogatóba – jegyezte meg az egyik vendég. A csúcsgasztronómia , mint az Arany Kaviár mellé, azért belefért kis vidéki pékség ugyanúgy, mint specialty kávézó, ahogy manapság a nívós kávézókat előszeretettel nevezik.

A magyar gasztronómia tehát érezhetően felszabadult: vendég is van már, a járvány két évét pedig mindenki mintha elfelejtette volna. A fesztiválon nem esett szó árakról – jóllehet, a hazai vendéglátás is küszködik azzal a gonddal, hogy mennyit emelhet a forintokon – de az eseményre kilátogató kör számára nyilvánvalóan nem okoz majd gondot némi áremelkedés.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo