Ingadozó teljesítményt nyújt az építőipar

A májusi adatok alapján az építőipari termelés 7,2 százalékkal nőtt éves bázison, havi szinten viszont – nem meglepő módon – korrigált az előző havi felpattanás után, és így 3,8 százalékkal csökkent a termelés.

A hitelkamatok a korábbi magas szintekről mérséklődtek, az új otthonfelújítási program és lakáspiaci élénkülés nyomán a belső kereslet élénkül, azonban az uniós források hiánya és az áprilisban bejelentett beruházás-elhalasztás negatív hatást gyakorol az ágazat kilátásaira. Lázár János építésügyi miniszter szerint ugyanakkor 2025 második felétől jelentős állami megrendelésekre lehet számítani.

Az építőipar meghatározó folyamatai:

A májusi adatok éves szinten növekedést mutatnak az ágazatban: az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 7,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 11,2, az egyéb építményeké 1,1 százalékkal bővült.  Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 12,5 százalékkal nagyobb, az egyéb építmények építésében 12,4 százalékkal kisebb volt a termelés volumene. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 14,8 százalékkal nőtt.

Az építőipar összefoglaló adatai, előző év= 100 százalék, KSH

Havi alapon nézve májusban a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok alapján az építőipar termelése 3,8 százalékkal kisebb volt az áprilisinál a KSH friss adatai szerint. Ez nem meglepő, mivel áprilisban 11 százalékos bővülést láthattunk.

A májusi rendelési mutatók viszont csökkenést mutatnak, ami az elmúlt 6 hónap alatt most fordult elő először:

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo