Inflációs fordulat a magyaroknál

Jelentősen javult az inflációs helyzet a lakosság, azon belül a középkorúak táborában a legfrissebb K&H biztos jövő felmérés szerint. Többek között az élelmiszereknél és az éttermek esetében 78 és 66 százalék tapasztalt jelentősebb áremelkedést az idén, ami még mindig jelentős arány, de elmarad az egy évvel korábbi 92, illetve 75 százalékos szinttől. A mostani eredmények arról tanúskodnak, hogy a gyerekekhez köthető kiadásoknál is kevésbé negatív a helyzet.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Kedvező irányba fordultak az idén az inflációs folyamatok a tavalyi kiugró értékek után. A júliustól október végéig tartó négy hónapos időszakban 3-4,1 százalékos áremelkedést mért éves szinten a Központi Statisztikai Hivatal, miközben 2023 azonos hónapjaiban 9,9-17,6 százalékos volt a drágulás. Az infláció tempójának lassulását érzi a lakosság is, legalábbis a középkorúak – ez derül ki a K&H biztos jövő felmérésből, amely a harmadik negyedévben a 30-59 évesek körében vizsgálta ezt a kérdést.

Nagyot javultak a várakozások
Nagyot javultak a várakozások
Fotó: Depositphotos

Sokkal kevesebben tapasztaltak kiemelkedő élelmiszer-drágulást

Az élelmiszerekkel kapcsolatban a válaszadók 78 százaléka számolt be kifejezetten jelentős áremelkedésről, ami ugyan még mindig a legmagasabb érték a többi kategóriához képest, de tavaly még 92 százalékuk látta így a helyzetet, így ahhoz képest jelentős a javulás.

A szórakozóhelyek, éttermek voltak sorrendben a másodikak, ahol a legtöbben tapasztaltak nagymértékű áremelkedést: a harmadik negyedévben a válaszadók 66 százaléka számolt be komolyabb drágulásról, ami azonban szintén elmarad az egy évvel korábbi 75 százalékos aránytól. A gyerekekkel kapcsolatos kiadásoknál 57 százalék tapasztalt számottevő áremelkedést, míg egy évvel ezelőtt ez 64 százalékukra volt igaz. A lakhatási költségeknél 54, a közlekedési kiadásoknál 48 százalék beszélt tetemesebb drágulásról, szemben a 2023 harmadik negyedévében mért 66 és 67 százalékkal.

Ugyanakkor több vizsgált kategóriában nem ilyen kedvező az eredmény. A ruházati cikkek esetében kimagasló áremelkedést 58 százalék tapasztalt, ez megegyezik a korábbi negyedévek adataival. A szolgáltatások díjánál most 55 százalék látott növekedést, ami lényegében stagnálást, vagyis hibahatáron belüli eltérést jelent a tavalyi 57 százalékos szinttel összevetve

Véleményvezér

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo