Indulnak az Otthon Start-os újlakás-építések

A 2025 őszén indult Otthon Start programnak a kedvezményes hitellehetőség mellett van még egy eleme, amiről talán kevesebb szó esik: nemzetgazdasági szempontból kiemelt státuszt kaphatnak azok az új, minimum 250 lakásos fejlesztések, melyeknél vállalják, hogy a lakások legalább 70 százaléka megfelel az Otthon Start feltételeinek. Ez pedig jelentős adminisztratív könnyítést is jelent amellett, hogy marketing szempontból sem elhanyagolható.

Jelenleg 12 beruházás esetében már elfogadták a kérelmet, így azok kiemelt beruházássá váltak, további 11 esetében pedig megkezdődött a társadalmi egyeztetés, így szűk fél év alatt már majdnem kéttucat ilyen projekt esetében indult el az eljárás, ami jól jelzi a beruházói igényeket. Ez önmagában közel hatezer új lakás építését foglalja magában, hiszen minden projektben legalább 250 új lakásnak kell szerepelnie.

A vonatkozó rendelet mellékletéből az is kiderül, hol valósulhatnak meg ezek a fejlesztések. A legnagyobb meglepetés talán az, hogy a 250 lakás megépítése vidéki viszonylatban soknak számít, ennek ellenére nem csak a fővárosban indultak el ezek a beruházások. Az elsők között kapott például kiemelt státuszt egy veszprémi fejlesztés, mely kisvárosias lakóövezetben van. A területen már évek óta lakópark építését tervezi a tulajdonos, a helyi építési szabályzatot ennek érdekében már 2024-ben módosították. Az akkori tervek szerint 240 lakás került volna kialakításra a területen, ezt nem lehetett különösebben nehéz a 250-es határ fölé emelni, hogy megfeleljenek a követelményeknek.

Már jóváhagytak egy szegedi fejlesztést is, a csongrádi vármegyeszékhelyen az önkormányzat jelölt ki rozsdaövezeti akcióterületet, ahol nagy léptékű fejlesztés kezdődik. A lakóparkban akár tízemeletes épületeket is felhúzhatnak, miközben a zöldfelület aránya legalább 50 százalék lesz a fejlesztő ígérete szerint. A Kálvária sgt. – Móravárosi krt. – Szabadkai út – vasútvonal által határolt területen a COVID előtt még szálloda- és irodafejlesztést terveztek, most azonban lakópark épülhet. A lakásokra pedig minden bizonnyal lesz kereslet is, hiszen a városban az idén indul el a termelés a kínai BYD első európai autógyárában, mely jelentős létszámú munkaerőt vonzhat a városba.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo