Ilyen infláció mellett hogyan spórolnak a magyarok?

Az európai átlagnál érzékenyebben érinti a magyar fogyasztókat az infláció, és a problémát fokozza, hogy a magyaroknak láthatóan kevesebb opciójuk maradt a spórolásra – derül ki az Intrum Európai Fogyasztói Fizetési Felméréséből (ECPR). Ennek ellenére a fogyasztói kilátások nem rosszabbak a magyar piacon, mint a legtöbb európai országban.

Magyarországon elenyésző azoknak az aránya, akik nem érzik a bőrükön a gazdasági problémákat: csupán 1 százalék nyilatkozott úgy, hogy eddig nem okozott nekik problémát az infláció, és várhatóan a jövőben sem fog. További 7 százalék azt mondta, hogy ugyan még nem érzékelte az infláció hatásait, de tart tőle, hogy hamarosan szorosabbra kell húzni miatta a családi költségvetést.

A növekvő infláció miatt a fogyasztók mindenhol igyekeznek átgondolni a pénzügyeiket és visszafogni a kiadásaikat. Azonban ez nem mindenhol ugyanolyan egyszerű: míg az európai fogyasztók 62 százaléka úgy nyilatkozott, kevesebbet költ nem létfontosságú kiadásokra (például digitális előfizetésekre vagy inkább otthon fogyasztanak kávét), Magyarországon ez az arány csak 44 százalék, a legalacsonyabb Európában.

Utóbbi adat nem arra utal, hogy ennyivel rosszabb lenne a magyarok pénzügyi tudatossága, inkább, hogy a lakosság jelentős részének nincsenek olyan felesleges kiadásai, amelyekből lefaraghatna” – mondta Üveges Judit, az Intrum értékesítési igazgatója. Emlékeztetett arra is, hogy a KSH fogyasztói kosarának nagy részét eddig is az élelmiszerek, a rezsi és az üzemanyag tették ki, azaz olyan költségek, amelyeket aligha lehet visszafogni.

Ezért is jelent kiemelt veszélyt számos magyar háztartásra az infláció, hiszen épp az élelmiszer- és energiaárak növekednek leginkább. A problémát várhatóan tovább tetézi majd, hogy december elején megszűnt a benzinárstop is, mivel az üzemanyag szintén jelentős szeletét teszi ki a fogyasztói kiadásoknak.”

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo