Igyekeznek megtartani a dolgozókat a cégek

Továbbra is csúcs közelében a foglalkoztatottság, a hazai elsődleges munkaerőpiacon 12 ezer új munkahely jött létre egy év alatt, a közfoglalkoztatottak létszáma 10 ezer fővel csökkent, a külföldre ingázók száma pedig 14 ezerrel volt több az előző év azonos időszakához képest.

A magyar munkaerőpiac továbbra is stabil számokat produkál, a negatív belső és külső tényezők egyelőre nem gyakoroltak érdemi hatást a 4,7 millió fős történelmi foglalkoztatottsági szintre és az aktivitás is új csúcsokra ér, mivel láthatóan az inaktívak is egyre inkább visszatérnek a munkaerőpiacra az inflációs környezetben. Az ukrajnai háború, az energiaárak megugrása, az erőteljes kamatemelések reálgazdasági hatásai és a globális recessziós előjelek egyelőre csak minimálisan jelentkeztek a munkaerőpiaci folyamatokban, ami kedvező hír a hazai piac ellenállósága szempontjából. A munkanélküliség ősz óta látott néhány százalékpontos – részben szezonális hatásokból eredő - emelkedése ellenére a munkaerőpiaci feszesség továbbra is magas, a 70 ezret elérő bejelentett betöltetlen álláshelyek száma alapján továbbra is erős kereslet mutatkozik a munkaerő iránt. Azonban a következő időszakban a kamatemelések és az inflációs folyamatok hatására esetlegesen kialakuló összeurópai recessziós környezet esetén csökkenhet a munkaerőpiac feszessége, elsősorban a betöltetlen álláshelyek visszaesésén keresztül. Továbbá a jelenlegi legakutabb kérdés, hogy az ár-bér spirált megakadályozni igyekvő, kamatemelésekkel és likviditásszűkítéssel operáló jegybankok mikor tudnak immár érdemben hűtő hatást kifejteni a munkaerőpiacokra a fejlett gazdaságokban, azonban érdemes megjegyezni, hogy a munkaerőpiacok reakcióideje kifejezetten lassú, a beálló reálgazdasági változások 9-12 hónapos késéssel jelenhetnek meg a munkaerő iránti keresletben.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo