Az első elem a vidéki vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése, amelyre 13 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre (az MTÜ és a szolgáltatók javaslata alapján történik). A második elem a Tourinform irodák korszerűsítése, melyre 1 milliárd forintot fordítanak majd. A harmadik elem a kávéházi cigányzene megőrzését szolgáló Muzsikáló Magyarország 2024 Program, melyre szintén 1 milliárd forintot fordítanak majd.
Idén elfelejtheti a turizmus, hogy egyszer volt egy koronavírus
A legfrissebb adatok alapján, továbbra is folytatódik az idegenforgalom növekedési trendje, amelytől az MBH Bank elemzői az év végéig a pandémia előtti utazóforgalom visszarendeződését várják. Márciusban a vendégek száma 30, a vendégéjszakák száma 25 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, amit a reálbérek növekedése, az infláció csökkenése, illetve a fogyasztói bizalom javulása is támogathatott. Az ágazati felívelő folyamatát a SZÉP-kártya-használati adatok, valamint az első negyedév eddig megismert turisztikai trendjei is alátámasztják – mutatott rá az MNB Bank ágazati elemzése.
Véleményvezér
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.