Idén elfelejtheti a turizmus, hogy egyszer volt egy koronavírus

A legfrissebb adatok alapján, továbbra is folytatódik az idegenforgalom növekedési trendje, amelytől az MBH Bank elemzői az év végéig a pandémia előtti utazóforgalom visszarendeződését várják. Márciusban a vendégek száma 30, a vendégéjszakák száma 25 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, amit a reálbérek növekedése, az infláció csökkenése, illetve a fogyasztói bizalom javulása is támogathatott. Az ágazati felívelő folyamatát a SZÉP-kártya-használati adatok, valamint az első negyedév eddig megismert turisztikai trendjei is alátámasztják – mutatott rá az MNB Bank ágazati elemzése.

Erős negyedévet zárt a Budapest Airport az utasforgalmat tekintve: több mint 3,4 millió utas fordult meg a reptéren az első negyedévben, amivel 10,2 százalékkal felülmúlta a járvány előtti rekord szintet. Az utasforgalom fellendülése miatt a repülőtér üzemeltetőjének előrejelzése szerint 2024 végére a teljes éves utasforgalom jelentősen meg fogja haladni a 2019-es, korábbi rekordnak számító 16,2 millió főt.

A bruttó árbevétel 2024 Q1-ben 21 százalékkal bővült a kereskedelmi szálláshelyeken 2023 Q1-hez képest. Ehhez jelentős mértékben járultak hozzá a márciusi adatok is, mivelaz összes árbevétel márciusban 47,2 milliárd forint volt, folyó áron 33 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Egy év alatt 12 ezerrel nőtt a SZÉP-kártyát elfogadó szálláshelyek, vendéglátóhelyek és turisztikai attrakciók száma, ugyanis míg 2023 márciusában 132 ezer helyen lehetett használni a fizetőeszközt, addig ez a szám 2024 márciusára 144 ezerre emelkedett a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye alapján. Míg tavaly márciusban 2,6 millió felhasználó rendelkezett SZÉP-kártyával, idén márciusra már 2,8 millióra nőtt a kártyabirtokosok száma, míg a költések összege a hónapban megközelítette az 59 milliárd forintot.  Márciusban az előző évhez képest 10 százalékkal, 35 milliárd forintra nőtt a SZÉP-kártyákról felhasznált összeg.

Összesen 21 513 turisztikai szálláshely, működött márciusban Magyarországon, ami 40 százalékos növekedést jelentett az előző év márciusában működő szálláhelyekhez képest. Ezen belül 2 236 kereskedelmi, illetve 19 277 magán- és egyéb szálláshely fogadott vendégeket márciusban. A kereskedelmi szálláshelyek közül 917 szálloda és 962 panzió volt nyitva március egy részében vagy egészében.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo