A válság során egyre élesebb lett a felismerés a világban: a gazdasági növekedés motorja az innováció, annak hajtóereje pedig a kutatás-fejlesztés (K+F). Az unió új stratégiai programja (lásd Piac & Profit 2010/4. szám) sem véletlenül ragaszkodik a már a lisszaboni stratégiában is megfogalmazott 3 százalékos GDP-arányos K+F-ráfordításhoz. Ezt azonban eddig Európában csak Finnországnak és Svédországnak sikerült elérnie.

Hazai számok

Magyarország 2005-ben a GDP 0,95 százalékát költötte kutatás-fejlesztésre, ami az unión belül a 15. helyre volt elegendő. 2008-ban már összesen 266,4 milliárd forintot fordítottunk ilyen célra, ami 8,4 százalékkal haladta meg az előző évi K+F-büdzsét, amelynek a GDP-hez viszonyított aránya is nőtt, és elérte az 1 százalékot - 1990 óta immár negyedszer 1993, 2002 és 2006 után.

A KSH 2008-as adatai szerint (a 2009-es statisztika szeptemberben esedékes) a hazai K+F-ráfordítások forrásainak összetétele is kedvezően alakult: a vállalkozások finanszírozták a kutatási-fejlesztési tevékenység 48,3 százalékát, átvéve ezzel a központi költségvetés korábbi vezető szerepét. A külföldről származó pénzeszközöknek nemcsak az aránya, de az értéke is csökkent, mintegy 10 százalékkal. A ráfordítások mindhárom szektorban emelkedtek, de eltérő ütemben: a legjelentősebben, 13,2 százalékkal a vállalkozásoknál, legkevésbé pedig a felsőoktatási kutatóhelyeknél, ahol mindössze 2,3 százalékkal költöttek többet. Szemben azonban a megelőző évekkel, a ráfordításokon belül szinte azonos ütemben nőttek a költségek és a beruházások, 8,6, illetve 8,7 százalékkal.

A hazai kutatás-fejlesztés feltételei az emberi erőforrást tekintve is javultak: 2008-ban több mint ötvenezren dolgoztak a K+F területén, 1,6 százalékkal többen, mint 2007-ben, ez az összes foglalkoztatott 0,71 százaléka volt, szemben az előző évi 0,66 százalékkal. A költségvetési szférához tartozó kutatóhelyeken dolgozók részesedése tovább csökkent, a vállalkozásoknál foglalkoztatottaké pedig már közel 28 százalékot tett ki, miközben megmaradt a felsőoktatás meghatározó súlya.

A fejlődést mutató statisztikák ellenére azonban az uniós rangsorban visszacsúsztunk a 22. helyre. Mindeközben Európa egésze is veszít a K+F területén elért pozíciójából az Amerikai Egyesült Államokkal, Kínával és Japánnal szemben (lásd Piac & Profit 2010/1. szám).

Lassú és rizikós

Magyarország lemaradását nagyon egyszerű lenne azzal magyarázni, hogy kis ország, kevesebbet tud K+F-re költeni. Ma már jól látszik: a sok pénz nem elég a sikerhez, a kutatási kiadások hatása és összetétele legalább olyan fontos. Gyakran emlegetett mutató például a kutatások piaci hasznosulása, amelyben az unió egésze és Magyarország sem büszkélkedhet kiváló minősítéssel. A kkv-k javára kiírt brüsszeli K+F pályázatokat tekintve a ráfordítások kevesebb mint 10 százalékából lesz piacképes produktum.

- Az ötlet kipattanásától az árucikkig legalább öt év telik el. Ennek finanszírozására nagyon kevesen képesek önerőből. A kkv-kat tekintve a kutatás-fejlesztési projektek nagy kockázata, valamint a jelentős emberi- és anyagierőforrás-igénye miatt ilyen alacsony a piacon termékként vagy szolgáltatásként megjelenő újdonságok aránya. Magyarországon a támogatási pénz jelentős hányada az egyetemekhez folyik, és kutatói kompetenciafejlesztésként hasznosul. Ugyanakkor ezek a források az ipar és az akadémia együttműködését is segítik, amelyet szintén tekinthetünk a hasznosulás egy lehetséges formájának. Így már nem annyira rosszak a mutatók - árnyalja a képet Szemes Péter Tamás PhD, az MFKK Feltalálói és Kutató Központ vezető fejlesztőmérnöke, aki szerint az alacsony hasznosulás hátterében a hazai támogatási politikát kell látni.

Tény, hogy a kutatások kockázata nagyon magas, és nem csak az időtáv miatt. Ha a teljes folyamat költségstruktúráját nézzük, tíz egységbe kerül az ötlet megszületésétől a prototípus kifejlesztéséig tartó időszak, szintén tíz egység kell ahhoz, hogy a prototípustól eljussunk a gyártható termékig, és legalább ötvenbe kerül, hogy a gyártható termékből a piacon értékesített áru legyen. Jelentős marketingtevékenységre van szükség, és az ipari jogvédelemhez kapcsolódó kiadások is itt jelentkeznek.

Az állami támogatások az első, legfeljebb a második fázisban jelennek meg, a piacra jutás viszont a cég kockázata, igaz, a nyereség is az övé.

- Itt lenne komoly szerepe a magánpénzeknek, leginkább a kockázati tőkének. Ez viszont nagyon kevéssé van jelen Magyarországon, illetve drága, hiszen két-három éves futamidő alatt a befektetés többszörösét kellene kitermelni. A magántőke azonban nem csupán pluszforrásként járulna hozzá az ágazat fejlődéséhez. A kockázatitőke-alapokat kezelő cégeknél jelen lévő projektértékelő és kockázatelemző tudás révén valószínűleg megugrana a megvalósuló termékek aránya is - teszi hozzá Szemes.

Üzletileg motivált

Egyre több uniós fórumon is a magántőke csekély szerepvállalásával magyarázzák Európa leszakadását: míg a tengerentúlon az összes költések több mint 64 százalékát a piaci szereplők adják, az unióban ez az arány mindössze 55 százalék. Az egyetlen kivétel Finnország, ahol a K+F 80 százalékát néhány éve a magántőke finanszírozza.

- A magántőke nem csupán forrást jelent, hanem ösztönzi is a minél piacképesebb innováció kidolgozását. Az Egyesült Államokban például az egyetemeken kutató professzorok heti egy napot a saját cégükben dolgoznak, így sokkal motiváltabbak, hogy üzleti szempontból gondolkodjanak. Egyértelműen gyakorlatiasabb fejlesztési filozófiát hoz létre a vállalkozói és a kockázati tőke jelenléte a K+F területén, amiből következik, hogy több ötlet válik termékké - magyarázza a kkv-k versenyképességének javítása érdekében tevékenykedő privát kutatócég szakembere.

Persze ellenpélda is akad. A nyolcvanas-kilencvenes években Japán hatalmas összegeket pumpált az egyetemi kutatásokba anélkül, hogy azok céges szinten közvetlenül hasznosultak volna. 2000-ig törvény is tiltotta, hogy egy egyetemi professzor gazdasági tevékenységben részt vegyen, így az erőforrásaikat olyan technológiai (alap-) kutatásokra fordították, amelyek csak öt-tíz év elteltével jelentek meg a piacon. Megnőtt viszont az alapkutatások eredményeit bemutató tudományos munkák száma, miután ez volt az egyetlen útja annak, hogy a kutatási eredményeket mások is megismerjék. Ebben a közegben az egyetemről kikerülő mérnökök is sokkal nyitottabbá váltak az innovatív technológiákra, és kikerülve az üzleti életbe nem álltak az újdonságok gyakorlati megvalósulásának útjába. Ez felgyorsította a modern technológiák terjedését, és mára Japán technológiai nagyhatalommá vált.

Ennek a struktúrának köszönhető, hogy számos cég saját K+F-bázist hozott létre, ahol állami pénzek nélkül születtek új termékek. Ilyen például a Sony 1999-ben megjelent Aibo robotkutyája, amely az első jelentős saját erőforrásból fejlesztett piaci termék, de említhetjük a Honda két lábon lépegető, az emberi járást utánozó robotjait is, habár ezekből mostanáig sem született átütő fogyasztói árucikk.

Persze az állam kivonulásáról szó sem lehet. Még a kiemelkedően teljesítő országokban is komoly állami szerepvállalás jellemzi az alapkutatásokat, amelyeknek a közvetlen piaci hasznosulása nehezen kimutatható. Ideális esetben azonban a támogatások katalizálják a piacot: a pályázatokon nyert pénzek többszöröse jelenik meg magánforrásból.

Kiaknázatlan szinergiák

Magyarország K+F-céljainak elérése érdekében 2009-2010 során mintegy 350 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek a hazai pályázók: 2009-ben 170 milliárd, 2010-ben közel 180 milliárd forint pályázati forrás nyílik 80 konstrukció révén, szemben a 2008-as 250 milliárd forinttal. Ahhoz azonban, hogy a területen elköltött pénzek a lehető leghatékonyabban hasznosuljanak, megfelelő oktatáspolitikára, a K+F-be és az oktatásba invesztált pénzek szinergiájának jobb kihasználására és modern infrastruktúrára lenne szükség. Vannak, aki úgy vélik: ahhoz, hogy felnőjünk az unióhoz, sok szempontból változtatni kell a hozzáállásunkon és a gondolkodásmódunkon is. A hazai műszaki felsőoktatásban egyelőre csak nyomokban jelennek meg a gyakorlatias és vállalkozásközpontú feladatok. További nehézség, hogy a korábban meglévő nagy kutatóműhelyek legtöbbje ma már nem létezik.

Magyarországon a források nagy része közvetve a piacorientált K+F-hez szükséges emberi és technológiai erőforrások fejlesztésére és karbantartására megy el, és nem a produktum létrehozására. Ahhoz ugyanis, hogy egy termék létrejöjjön, a kutatók munkáját segítő fejlett intézményrendszerre van szükség: adminisztratív háttérre, ipari jogvédelemre szakosodott ügyvédekre, gyártókapacitásra, könyvtárakra, informatikai infrastruktúrára, publikációs és előadási lehetőségekre. A K+F-ben sikeres országokban mindez pedig már adott, míg nálunk inkább hiányos.

De a támogatáspolitikán is sok múlik. Magyarországon a termékfejlesztési költségek fedezésére lehet támogatásért pályázni, a skandináv országokban viszont van olyan konstrukció, amikor a vállalkozások a K+F-re fordított költéseikkel az adóalapot csökkenthetik.