Az 1929-es gazdasági válság óta nem volt ilyen mély gödörben a lapkiadás. 2008-ban 83,3 százalékkal csökkent az S&P 500-tőzsdeixen szereplő amerikai lapkiadók értéke, amivel 64,8 milliárd dolláros tőke tűnt el a szektorból. A nyomtatott sajtóban már ekkor 16-23 százalékos volt a reklámbevétel-csökkenés mértéke. Rupert Murdoch News Corp. konszernjének 8,4 milliárd dolláros leírásaiból 3 milliárdot a kiadóvállalatai könyveltek el. Még a Conde Nast magazinbirodalomnál is, ahol a főszerkesztők rendszerint FedExen(!) juttatták el súlyos bőröndjeiket előre, hogy ne kelljen bajlódni velük a reptéren, és a 2008-as elnökválasztási kampányra kiküldött tudósítókat washingtoni kollégáik otthonaiban szállásolták el ingyen, a méregdrága szállodák lakosztályai helyett.
Ingyenlapok
Médiaelemzők egyre inkább úgy vélik, hogy a napilap mint műforma és tartalom feleslegessé válik, mert a valós idejű híréhségben az internet győz. Másnap reggeli megjelenésükkel csak akkor lehet jövőjük, ha elemző, tények mögé néző médiummá válnak. Másfelől ingyenes, utcán osztogatott lapokként van perspektívájuk: az elmúlt 20 évben a sajtóban csak ezek a kiadványok tudtak bármiféle növekedést produkálni. Európában és Amerikában sok kiadó ilyen lapokkal szerezte vissza kapcsolatát a fiatal városi olvasóközönséggel: a Washington Post, a Chicago Tribune, a Chicago Sun-Times, a Dallas Morning ilyen ingyenes lapokba vásárolták be magukat, vagy indítottak ilyet önállóan, amivel új hirdetői körre is szert tettek (helyi autókereskedők és telkom cégek). A New York Timesnak 16,5 millió dollárt ért, hogy beszállt a Metro Bostonba. Franciaországban minden ötödik napilappéldány ingyenes kiadású.
A 3 milliárd dolláros vagyonú volt KGB-ügynök, a Mihail Gorbacsovval együtt invesztáló Alexander Lebegyev két londoni napilapot húzott ki a kátyúból. A jelképesen egy angol fontért megvásárolt Evening Standardot azonnal ingyenes lappá tette anélkül, hogy a tartalmában nagy bulvárosítást vitt volna végbe. Példányszáma a háromszorosára, 600 ezerre nőtt, s a 745 ezer dolláros heti(!) veszteséget sikerült letornáznia a felére. A milliárdos amerikai Philip Anschutz kertvárosi negyedek tehetős lakóira szabott ingyenlapot, s a postaládájukba szállítatja, ám a hirdetők kételkednek, mert nem tudni, mennyi kerül ezekből egyenesen a kukába. Az ingyenlapok közül is becsukta néhány a boltot a válság miatt. Némelyik viszont képes nyereséget termelni: ezt azonban csak városi lapoknál tudták elérni, országos méretekben nem.
Utánközlők, aggregátorok
A Gallup amerikai kimutatása szerint a megkérdezettek 40 százaléka a helyi napilapok helyett az internetről tájékozódik a világ és szűkebb pátriája eseményeiről, míg 35 százalék kitart a nyomtatott városi vagy regionális hírlapok mellett. A 29 évesnél fiatalabbak körében 59 százalékuknál az internet vette át a tévé hírközlő szerepét.
Ahogy a neten közkézen forog mindenféle tartalom, ennek anyagi vonzatai kézen-közön elvesznek, bár az Associated Press bevételének 20 százaléka állítólag utánközlőktől folyik be. Az ilyen, linkeket közlő blogokat - szakzsargonban: aggregátorokat - látják a lapkiadók első számú ellenségeiknek. Napjainkban a világ 100 vezető lapjának cikkeit 30 milliárd(!) honlap veszi át ingyen! Murdoch tavaly „lopással" vádolta a Google-t és hírtallózóját, a Google Newst, amiért a napilapok tartalmain lovagolva milliárdos reklámbevételeket képes generálni, magának. Az internetforgalmat vizsgáló Attributor szerint egy átlagos aggregátor-site naponta 150 ezer dollár reklámbevételhez is juthat.
Murdoch azzal fenyegetőzött, hogy eltávolíttatja a News Corp. lapjainak cikkeit a Google keresőjéből. Az Axel Springer ellenben olyan rendszert vázolt fel, amelyben nemzeti jogkezelő iroda gyűjtené be az újságcikkek on-line újraközléséből esedékes jogdíjat, ahogyan ma a rádióban vagy fodrászüzletekben felhangzó zeneszámokkal és a filmek tévés sugárzásával teszik jogkezelő irodák Európa-szerte. A német médiaóriás a közös jogkezelést ily módon kiterjesztő szerzői jogi törvényért lobbizott a német kormánynál, s Angela Merkel tavaly októberben ígéretet tett rá, hogy keresztülviszi azt a törvényhozáson. A szabadpiaci mechanizmusokhoz ragaszkodó amerikai lapkiadók azonban nem favorizálják ezt a megoldást.
Manapság minden újságcikkre egy lapozgató olvasó jut, miközben átlagosan 7-10 felhasználó tekinti meg az anyagot on-line.
„Mikrofizetések" az olvasóktól
Az évtized közepén még nőtt az on-line hirdetések volumene, de a legjobb esetben sem tett ki többet a cégek forgalmának 12 százalékánál. Ám azóta nyoma veszett a növekedésnek, ma világhírű kiadványok sem tudják eladni on-line reklámfelületeiket, s így olyan reklámügynökségi hálózatoknál kötnek ki, melyek az eredeti ár töredékéért értékesítik azokat.
Több médiakonglomerátum igyekszik az ingyentartalomhoz szokott olvasók számára a számítógépes internetezés világában is meghonosítani egy átfogó előfizetési rendszert. De a felmérések szerint csak az olvasók 3 százaléka lenne hajlandó fizetni az on-line újságolvasásért. A „micropayment" elnevezésű koncepció hívei mégis úgy képzelik, képesek lesznek kihúzni havi 2 dollárt a korlátlan hozzáférésért egy-egy laptermék teljes on-line archívumához. Akik nem ezt választják, azok úgynevezett fizetésfalakba (pay wall) ütköznek, s ott az egyes cikkek megtekintéséért fizethetnek centeket.
Jó ideje csak pénzért megtekinthetők a Newsday, a Financial Times és a Wall Street Journal oldalai - utóbbi Murdoch tulajdona. A 79 éves mogul birodalma egészében véget vet az ingyenes olvasgatásnak. Júniustól a Timesnál és a Sunday Timesnál 1,48 dollárt kóstál majd az egynapos, 3 dollárt az egyhetes hozzáférés. Tavasszal vezető showbiz-szaklapok - Variety, Screen International - is beszüntették netes ingyenességüket; a Reuters még idén, a New York Times jövőre vált fizetős üzemmódra.
Napilapmentő e-olvasók?
Az ENSZ adatai szerint idén 6,8 milliárdra duzzad a Föld lakossága, s a mobiltelefonnal rendelkezők száma eléri az 5 milliárdot. Jelenleg az emberiség 80 százalékát fedi le mobilhálózat, az internetet mobilokon és laptopokon keresztül látogatók száma már elérte az egymilliárdot.
Technológiai guruk úgy látják, hogy a komputerekétől eltérő a „fizetési pszichológiája" a mobileszközöknek, az okostelefonoknak (BlackBerry, iPhone), a táblagépeknek (iPad) és a különféle e-olvasó készülékeknek (az Amazon-féle Kindle, Sony Reader, Plastic Logic). Az ilyen mobileszközökön a tartalom-hozzáférés aktusába könnyebb bevinni a fizetés elemét. Ha a mobilokra pénzért letöltött csengőmelódiákra, emelt díjas SMS-szolgáltatásokra, a 6 milliárd dolláros forgalmat termelő iTunes-zenebazárra, az alkalmazásokat árusító Apple App Store tavalyi 1,4 milliárdos bevételére vagy az on-line játékok és virtuális világok 30-150 millió dollár közötti bevételeire gondolunk, igazuk van a szakértőknek. Ezek a pénzek mind néhány dolláros fizetésekből jöttek össze. A szórakozásra tehát hajlandók áldozni a felhasználók, de vajon érvényesíthető a koncepció a netes olvasás és tájékozódás terén is?
Az Esquire és más magazinok 2,99 dollárért kínálják egy-egy lapszámukat az Apple ketyeréin keresztül. Az amerikai GQ decemberi számát hétezren töltötték le, a januárit kétszer ennyien. Az Apple iPhone-os újsághozzáférésnél megengedte, hogy a lapkiadók maguk szabják meg a tartalomszolgáltatás tarifáit. A magazinkiadók azzal az előnnyel jönnek a digitális játszmába, hogy rendszerint kiterjedt adatbázisokat halmoztak fel előfizetőikről és azok vásárlási szokásairól, s az Apple igyekszik úgy szerződni a lapokkal, hogy ezeket az adatokat megszerezhesse, mert az iTunes tranzakcióinál állítólag sem a hitelkártya számát, sem a vevő nevét nem kapja meg a cég.
Mi lesz a jövő újságaiban?
A sajtóműfajok is radikálisan átalakulnak, fontosságuk is átrendeződik. A hírszolgáltatásban már megfigyelhető, hogy egyre több kisméretű, specializált hírügynökség anyagai kapnak helyet nagy országos lapokban. A belsős tudósítói gárdák leépítésével az újságírás kiszervezése indult be. Az amatőrök is betörnek a fősodorba. 300 népszerű blog szövegét és fotóanyagát gyűjti össze napilapformában a Printed Blog. A Chicagóban és San Franciscóban kiadott ingyenes lap minden kerületben külön kiadással, helyi hirdetésekkel jelenik meg naponta kétszer, amelyre on-line értékesíti a reklámfelületeket, hirdetésszervezők nélkül. Számításaik szerint ebben a konstrukcióban 750-1500 dollárnyi profit lehetősége van hetente.
Verhetetlennek hitt tartalommodellek dőlnek meg: a veszteséges Newsweek réteglapként pozícionálja magát, hogy megőrizze 1,2 milliós létszámú, tehetős olvasóközönségét, s a teljes heti híranyag kötelező elemzésével és kommentálásával szakítva az exkluzívabb oknyomozó anyagok és a markánsabb véleményeket hangoztató cikkek közlésére vált. Rövidülnek a sajtóműfajok: az esszéből szerkesztői glossza lesz, ezek viszont blogbejegyzésekké alakulnak, amik pedig tömör Twitter-beszólásokká. A Google News olvasóinak fele már csak átfutja a főcímeket, így az agyuk is „átdrótozódik", másfajta ingerületátviteli kapcsolatok aktivizálódnak. Szakértők szerint a holnap sajtóorgánumát a Huffington Post testesíti meg: van benne egy kis kommentár meg életmódtanács, linkek más hírportálokhoz és némi saját tudósítás.
De az izgalmas formai és tartalmi átalakulások ellenére sem tudja senki megmondani, hogy fellendül-e újra a nyomtatott sajtó, vagy dinoszauruszként az utolsókat rúgja az on-line kommunikáció korában. Szociológusok szerint a fragmentálódó médiatérképen a legnagyobb veszély az, hogy mindenki a saját politikai elveinek és világnézetének tetsző médiumot „fogyaszt", amivel megszűnik az ideák, nézőpontok inspirálóan ható áramlása a társadalom egész keresztmetszetén. Az önigazoló hírfogyasztás eredménye: fanatizálódás és radikalizálódás.
