Hódít a romantika, ismét szeretünk éjszaka vonatozni

Tavaly az új utazási trendeknek és a zöld közösségi közlekedés népszerűvé válásának köszönhetően megnövekedett az utazási kedv a Magyarországra és Magyarországról induló éjszakai vonatokon. Budapestet összesen 13 éjszakai közvetlen járat köti össze többi között Berlinnel, Brassóval, Prágával, de akár Stuttgartba, Zürichbe, illetve nyáron az Adriára is el lehet jutni ily módon. A MÁV-START éjszakai járatait tavaly több 280 ezren vették igénybe.

Az éjszakai nemzetközi vonatok választása vonzó azoknak, akik 800-1000 kilométeres távot utaznak, hiszen az éjjeli vonatút nagy része alvással telik. Az éjszakai vonatokon az utasok a 4-6 ágyas fekvőhelyes kocsikat, vagy az 1-3 ágyas hálókocsikat is választhatják, melyek egyéni utasoknak, pároknak, családoknak, de akár baráti társaságoknak is megfelelőek.

Az adriai járatokon kétezer korsó sört csapoltak (Fotó: MÁV)
Az adriai járatokon kétezer korsó sört csapoltak (Fotó: MÁV)

Budapestet összesen 13 éjszakai járat érinti, többek között Berlin, Zürich, Brassó, Prága, Stuttgart is átszállás nélkül elérhető, míg a nyári időszakban két éjjel közlekedő vonattal az Adriára is eljuthatunk. A Magyarországot érintő járatok többsége a MÁV-START járműveivel közlekedik, ezeket tavaly több mint negyedmillióan vették igénybe.

Naponta 10 fekvőhelyes és 8 hálókocsi közlekedik Utasellátó szolgáltatással a nemzetközi vonatokban Berlin, Stuttgart, Zürich és Brassó felé, továbbá nyáron 6 éjszakai kocsit Splitbe és további 4 kocsit Fiumébe és Koperbe.

Az éjszakai nemzetközi vonatokon, a háló- és fekvőhelyes kocsikon eladott termékek között, a kínálatban szereplő harapnivalók közül legnépszerűbb a Bacon&Cheddar, illetve a Négysajtos háromszög szendvics. Az utasok előszeretettel fogyasztják a dobozos söröket és a kólát is. A nyári Adria InterCitykben közlekedő étkezőkocsi is népszerű volt az utasok körében. Azokon a hamburgereinkből 1500-at adtunk el, felszolgáltunk csaknem 400 adag gulyáslevest, 300 marhapörköltet is, mindehhez pedig kétezer korsó sört csapoltunk.

Az Utasellátó célú kocsik számottevő része műszaki és arculati szempontból is megújult, ezek közül kiemelendő a CAF járműsorozat külső-belső arculati modernizálása, vagy a 10-ből 6 db DWA étkezőkocsinak a teljes körű, a konyhatechnikát is magában foglaló felújítása. A vasúttársaság 22 használt háló- és fekvőhelyes kocsit szerzett be, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyre növekvő éjszakai utazási igényeket ki tudja szolgálni.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo