Hirtelen rengetegen elkezdtek állást keresni Magyarországon

Intenzív évet zárt tavaly az álláshirdetési és - keresési piac. A jelentkezők száma közel tizedével emelkedett az előző évhez képest, míg a cégek automatizálási szándéka magasabb fordulatszámra kapcsolt. Az év jellemző tendenciáinak markáns eleme, hogy a munkáltatók nyitottabbá váltak az atipikus foglalkoztatási formákra.

A hazai álláskeresési piacon tavaly a jelentkezések száma összességében 9 százalékkal növekedett a 2018. évihez képest, ám a jelentkezőkből közel annyi akadt, mint egy évvel korábban – derül ki a Profession.hu saját adatbázisából készített friss, az elmúlt évet összefoglaló statisztikájából. Mindez arra utal, hogy az elmúlt évben az emberek a korábbi évekhez képest intenzívebben kerestek munkát. Jelentkezésszámok alapján legnagyobb növekedést a szakmunka területén regisztrált Magyarország legnagyobb állásportálja, amelynek mértéke elérte a 22 százalékot. Kiemelkedő előrelépés volt a vendéglátás (20%), a mérnöki szakmák (14%), és az adminisztrációs pozíciók (13%) területén is.

Csúcsterület a vendéglátás

A vendéglátás a közzétett hirdetések esetében is kiemelkedő szektor volt, hiszen 17 százalékos bővülés jellemezte. Ezzel messze a legnagyobb fejlődést mutató ágazat volt. Ezen túlmenően a bankok és az oktatási helyekre intenzíven kerestek alkalmazottakat a munkáltatók: mindkét esetben 5-5 százalékkal bővül a feladatott álláshirdetések száma. A statisztikákból kiderül, hogy a bankszektorban az egy hirdetésre eső jelentkezők száma mérséklődött, így ha ez a tendencia folytatódik, idővel akár szakemberhiány is lehet a szektorban. Az építőipar és a szállítási munkák esetében az adatok szerint is kapacitásaik határára jutottak a vállalkozások. Mindkét területen csökkent a feladott hirdetések száma (-4, illetve -8%-kal), ellenben a jelentkezések érdemi emelkedést mutatnak (12, valamint 8%-kal).

Kép: Pixabay

A tavalyi év álláspiaci statisztikáit vizsgálva a társaságok erősödő automatizálási törekvéseinek jelei is fellelhetőek. A gyártás, termelés területén 11 százalékos hirdetésszám visszaesést, vagyis úgy tűnik cégek sora komoly lépéseket tett, hogy azokon a helyeken, ahol erre módja nyílik, a humán munkaerőt gépi megoldásokra cserélje.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo