Venezuelában hétfőn történelmi lépésre szánta el magát a kormányzat: a nemzeti pénzt, a bolivárt az állam által kreált kriptovalutához, a petróhoz kötötték és egyben öt nullát le is vágtak a jelenlegi értékéből, így százezer bolivárból lett egy. Erre a lépésre azért volt szükség, mert a latin-amerikai ország történelmének legsúlyosabb gazdasági válságát éli meg, az elmúlt években tankönyvi példáját láthattuk a hiperinflációnak (a havi 50 százaléknál nagyobb mértékű áresést nevezzük így).

A szocialista vezetésű országban a The Guardian cikke szerint elképesztő mélységbe zuhant a nemzeti deviza értéke: egy két és fél kilós csirkéért 14,6 millió bolivart kellett fizetni, ami mintegy 2,2 dollárnak, azaz mintegy 700 forintnak felel meg. Ekkora bankjegycsomag 1000 boliváros bankjegyekből 76 centiméter magas lenne, és körülbelül 15 kilogrammot nyomna. Egy könnyű ebédhez tehát a szó szoros értelmében talicskában kell vinni a készpénzt a bevásárláshoz, míg a havi fizetésért bevásárlószatyorral kell megjelenni. Igaz, ezzel a problémával a helyi vállalatok is tisztában vannak, így szokatlan kompenzációs csomagokat dolgoztak ki, egy biztonsági cég például tojásban fizeti ki alkalmazottai bónuszát.

Kép: Pixabay

A drágulás feltartóztathatatlannak tűnik, Steve Hanke, a Johns Hopkins University közgazdásza szerint a venezuelai infláció mértéke meghaladhatja az évi 64 ezer százalékot (a Nemzetközi Valutaalap számításai szerint nem kizárt, hogy a valós pénzromlás üteme az egymillió százalékot is elérheti), azaz az árak néhány hetente megduplázódnak – már ha van értelme egyáltalán ebben az esetben erről beszélni, mivel a bolivár gyakorlatilag értéktelennek tekinthető. Igazság szerint kevesebbet ér, mint a papír, amire nyomták. Egy tekercs toalettpapír ugyanis 2,6 millió bolivárt ér, amiért 2,6 kilogramm ezerboliváros bankjeggyel fizethetünk az üzletekben.

Steven Hanke nemrégiben közzétett tanulmányában az elmúlt száz évből 57 olyan esetet azonosított hiperinflációs eseményként. A listavezető – mi más is lehetne, - mint a második világháború utáni Magyarország. Akkor hazánkban 1945 és 1946 között átlagosan naponta 207 százalékkal emelkedtek az árak: egy kiló kenyér például 1945 augusztusában 6 pengőbe került, ezzel szemben jövő év május elején már 8 millió, míg június végén már 5,85 milliárd pengőt kellett érte kifizetni. Amikor Magyarország végül bevezette az új fizetőeszközt, akkor egy forintért 400 ezer kvadrillió pengőt kellett „kipengetni”. Az éves infláció mértékét a közgazdászok 41,900,000,000,000,000 százalékra teszik a korabeli Magyarországon.

Venezuela ehhez képest még a kanyarban sincs a napi 2,55 százalékos pénzromlásával. Azonban amíg Magyarországon a második világháborús pusztítás, jóvátételi kötelezettség és orosz megszállás miatt alakult ki hiperinfláció, addig Venezuela csak és kizárólag az unortodox gazdaságpolitikájának köszönheti az immár ötödik éve tartó gazdasági válságát.  A világ legnagyobb kőolajtartalékán ülő ország ugyanis tíz évvel ezelőtt még az egyik leggazdagabb közép-amerikai állam volt, 2010-ben gyakorlatilag ingyen évtizedekre elegendő kőolajat ígértek Fehéroroszországnak. A gazdasági válság, illetve az annak nyomán mélybezuhanó kőolajárak azonban súlyosan érintették az államkasszát. Mivel addigra sikerült - kényszerállamosításokkal – elriasztani minden külföldi kitermelőt, az elavult kitermelőrendszer pedig beruházások, vagy ami azt illeti, karbantartás hiányában annyira rossz állapotba került, hogy Venezuela most már képtelen profitálni a jelenlegi olajár-emelkedésből, folyamatosan csökken a napi kitermelése.

Mivel a legfontosabb exporttermék kiesett, a kivitel fellendítése érdekében a kormányzat leértékelte a bolivárt (akkor még a dollárhoz képest), hogy segítse az exportőröket. Ez megdrágította az importtermékeket, amelyekből ráadásul a korábbi években felfuttatott fogyasztásának köszönhetően és az elhibázott gazdaságpolitika miatt nagy mennyiségben vásárolt a lakosság, amely csodálkozva vette észre, hogy mind kevesebbet és kevesebbet ér a pénze. Ezért beindult a feketekereskedelem a dollárral, és ahogy mindenki szabadulni igyekezett a nemzeti valutától, az egyre kevesebbet ért a piacon.

A hiperinfláció kellemetlen mellékhatása, hogy öngerjesztő elemekkel bír. A gyors drágulás hatására a magánszemélyek és cégek hajlamosak az áruk felhalmozására. Ez áruhiányhoz vezet, ami csak újabb áremelést eredményez. Hasonló történt 2008-ban Zimbabwe-ban, ahol napi 98 százalékos volt az áremelkedés. A jelenségen nem segít az a kormányzati lépés, amelyhez Nicolas Maduro folyamodott, azaz öt nullát „levágtak” a bolivár értékéből. Bizonyos értelemben még ront is a helyzeten, mert tovább erodálja a lakossági bizalmat a nemzeti fizetőeszközben, ugyanakkor a rossz gazdasági szerkezet és a hiteltelen vezetés problémáját nem oldja fel a bolivár értékének megváltoztatása. Magyarország például úgy tudott kikecmeregni a hiperinflációból, hogy teljesen új pénznemet vezetett be, és nagyon rigorózusan kézben tartotta a költségvetést, amelyet a szovjet segítséggel újjáéledő ipari termelés is támogatott. Ennek ellenére a magyar gazdaság csak az ötvenes évek végén talált újra magára, hasonlóan nehéz út vár Venezuelára is.