A műanyagokat könnyű, olcsó, sokoldalúan felhasználható anyagként ismerjük, de éppen ezek a „szuperanyag” tulajdonságok azok, amelyek komoly környezetvédelmi kockázatot rejtenek. A kompozit műanyagokkal pédául az a legfőbb baj, hogy különböző anyagokból állnak: polimerekből, töltőanyagokból, erősítőszálakból. Az autóipar vagy a csomagolóipar számára ez ugyan előnyt jelent (kisebb tömeg, nagyobb tartósság, jobb zárási tulajdonságok), a hulladékgazdálkodásban azonban ezek az anyagok gyakran megoldhatatlan problémát jelentenek – írja a Körkörös elemzésében.
Fotó: DepositPhotos.com
A különböző rétegek ugyanis nem választhatók szét könnyen, és a hagyományos mechanikai módszerek — darálás, olvasztás – nem tudják megőrizni az anyag eredeti minőségét. Ez azt jelenti, hogy sok kompozit hulladék nem kerül vissza a valódi körforgásba, lerakókban, égetőkben végzi, vagy a környezetbe kerül.
A műanyagok rendkívül nagy ellenálló képességük miatt gyakorlatilag nem bomlanak le, mindenütt jelen vannak, mikroműanyagként az élelmiszereinkbe is bekerülnek.Ez a probléma tehát nem csak hulladékgazdálkodási kérdés: egészségügyi és életciklus-dimenziója is van, hiszen az élelmiszerekkel kapcsolatba kerülő mikroműanyagok és magukból a csomagolásból, például az ételszállítás során használt, mikróban melegített tárolóedényekből kioldódó vegyületek hosszú távon is károsak lehetnek.
Nemzetközi kutatások
A nemzetközi kutatások ma már több technológiai fronton is versenyben vannak a kompozit újrahasznosításáért. Az egyik legígéretesebb megoldás az oldószeres (dissolution) újrahasznosítás, amely lehetővé teszi, hogy szelektíven oldjunk egyes polimereket, és tiszta formában nyerjük vissza azokat. Ez a módszer segíthet abban, hogy a többrétegű fóliákból ne csak kevert, alacsony értékű granulátum kerüljön ki, hanem olyan alapanyag, amely már újrahasználható, akár új termékek gyártására is alkalmas.