Háromsávos autópálya

Három konzorcium tehet ajánlatot az M6 gyorsforgalmi út következő beruházásának megvalósítására. Számítanak a magyar tervező és építő társaságokra.

Három konzorcium tehet ajánlatot az M6 gyorsforgalmi út Dunaújváros- Szekszárd (65,1 kiolométer) beruházás megvalósítására. A közbeszerzési kiírás a szakasz tervezését, építését, felújítását, üzemeltetését, fenntartását és e tevékenységek finanszírozását magában foglaló koncessziós szerződésre vonatkozott. A koncesszió a Köz- és Magánszféra Partnerség (PPP) keretein belül, rendelkezésre állási díj ellenében, 30 évig tartó időtartamra szól majd.

Az eredményhirdetés 2008 júniusában, míg a szerződéskötés júliusban várható. A konzorciumok azt ígérik, hogy amennyiben elnyerik a koncessziós megbízást, feladataik végrehajtása során jelentős mértékben építenének magyar tervező és építő társaságokra, amelyek közül már többen szerepelnek a 10 száalékos mértéket meghaladóként kötelezően megjelölt alvállalkozók között is. Az autópálya a tervek szerint 2010-re éri el Pécset.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo