Három éves csúcson a vállalatvezetők elszántsága a növekedés felé

Az Intrum legfrissebb Európai Fizetési Jelentése (EPR) szerint a vállalatvezetők több mint fele a növekedést tűzte ki idei elsődleges céljaként – ez az arány évek óta nem volt ilyen magas. Bár egyre több cég fektet be az innovációba és a működés hatékonyságának növelésébe, sok vállalat számára továbbra is a puszta fennmaradás jelenti a legnagyobb kihívást. Amennyiben nem javulnak a gazdasági körülmények, akár 10 millió vállalkozás is veszélybe kerülhet Európa-szerte.

Kihívást jelentenek a késedelmes fizetések és a vásárlói bizonytalanság

A vevők késedelmes fizetése továbbra is komoly problémát jelent: Európa-szerte az éves árbevétel átlagosan 11 százaléka – körülbelül 5 billió euró (!) – csak késve érkezik meg a cégekhez. Ez az arány a pandémia idején mért szintet idézi.

A nehézségek nem csupán a napi működést veszélyeztetik – sok vállalat jövője is kérdésessé vált. A vezetők negyede (Magyarországon 27 százaléka) nem zárja ki, hogy ha a gazdasági környezet nem javul, vállalatuk akár két éven belül csődbe is mehet. Ez európai szinten csaknem 10 millió céget és több mint 41 millió munkahelyet érinthet.

A B2C szektorban trendszerűen megjelent néhány új fogyasztói szokás: Majdnem minden második cég arról számolt be, hogy a vásárlók több terméket rendelnek, majd ezek egy részét visszaküldik, ami megnehezíti az előre tervezést és a likviditás fenntartását. További 42 százalékuk tapasztalata szerint a vásárlók sokszor túlköltekeznek, majd visszaküldik az árut, hogy visszakapják a pénzüket.  Ez a kiszámíthatatlanság pedig folyamatosan nehezíti az érintett cégek működést.

„Bár az adóemelések a kiszámíthatatlan piaci változások és más fiskális intézkedések sok vállalat nyereségességét kockáztatják, a cégek többsége továbbra is előre tekint. A fejlődés, az innováció és a hatékonyságnövelés áll a középpontban – és az adatok azt mutatják, hogy egyre többen már most is a vártnál kedvezőbb eredményekről számolhatnak be és egyre felkészültebben néznek szembe a kihívásokkal” – mondta Kaczur Tibor, az Intrum márka és marketingkommunikációs igazgatója.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo