Ha már a beteg sem fűt

Ha nem jön a bevétel, akkor csökkenteni kell a költést. Ott, ahol az bőséggel van. Például a gyógyszerkasszánál.

Mi más magyarázza a gyógyszerek "központi" átárazását, mint a túl jó eddigi - és talán ezutáni - időjárás? Gondoljunk csak bele, eltelt már vagy két hónap az idei télből úgy, hogy mínusz fokokat legfeljebb otthon, a hűtőgépben mérhettünk. Ekkor pedig jóval kevesebb energiát kell elhasználnunk a fűtésre.  Az nekünk, bérből-fizetésből vagy még csak abból se élő polgároknak roppant jó, de a költségvetésnek roppant rossz: kivételesen törvényesen nem fizetünk annyi adót, amennyit várnak tőlünk. A bevétel azonban kell. Minden forintnak helye van, az elfogadott költségvetési törtvény, annak kiadási oldala elosztott minden pénzt az utolsó fillérig.  A befolytat és a majdan befolyót. Azt a remélt bevételt is, amit a meleg tél miatt egyszerűen és törvényesen nem fizetünk be. A megoldás? Ha nem jön a bevétel, akkor csökkenteni kell a költést. Ott, ahol az bőséggel van. Például a gyógyszerkasszánál. Ha a 90 százalékos helyett 80 százalékos a legnagyobb tömegű pirulatámogatás, akkor a kassza olcsóbban megússza, de legalább is később kér és kevesebb pótlást a költségvetéstől. Ne feledjük, akad egy másik csel is, az, hogy nem január 2-án kerül több pénzünkbe a patikaszer. Hanem egy kicsit később. De mert jön a drágulás és mert tudjuk, hogy jön, hát - megfelelő  orvosi segédlettel - azonnal felvásároljuk azt a készletet is, amit időnek utána jóval drágábban kaphatnánk meg, mint a majdani 80 százalékosakat. Azért, mert az ösztönzés az azonos hatóanyagú szerek közül csak egyet, a most éppen legolcsóbbat fogadja kegyeibe. A többi pedig - támogatás hiányában - egyszerűen ott maradna a gyógyszertár raktárában, eladatlanul. És persze úgy, hogy adót sem termel az államnak, ha nem jut el a végső felhasználóhoz. Mi történik tehát? Az, hogy januárban jön a felvásárlás. Csakhogy a patikaroham ugyan hoz forgalmat és így többlet adóbevételt a büdzsének, de bizonyára nem eleget. Azért sem, mert túl jó volt az időjárás és elvitt egy csomó pénzt. Sőt, túl jó is lehet a tél hátralevő hónapjaiban, így tehát gondoskodni kell a tovább csökkenő kiadásokról. Hogyan? Bizony úgy, hogy a már beígért szabályozást - csak a legolcsóbb azonos hatóanyag élvezi a társadalombiztosítás támogatását - cseppet "felturbózzák". A támogatás mértékének a lefaragásával. Nincs mese, a kormányzat nem tehet mást, hiszen még az ingyenes népi gyógymódot sem hívhatja segítségül. Pedig régen a fertőzést haza hozó gyereket összefektették a testvéreivel, legyenek csak túl egyszerre a kórságon, s mindeközben rájuk nyitották a téli ablakot is, a hideg ellen a paplan alatti test saját többlet gyártmányú melegével képes volt kikúrálni a betegség legjavát. A mai, 2007-es egészségügy ezzel azonban nem élhet, mert ha ablakot nyit a lázas kölyökre, akkor nem a mínusz tíz fok tölti meg a betegszobát, hanem a plusz tíz, akkor pedig nincs esély az ősi gyógyulásra. És persze nincs több fűtés - hisz' meleg tél van - és nincs több költségvetési bevétel sem az el nem fogyasztott energia adóján keresztül. Visszaérkeztünk a kiindulóponthoz, meg ahhoz, hogy a költségvetést nem gyógyítja más, csak a gyógyszerdrágítás.  Állítólag az ostyáért a jövőben sem kérnek többet a patikák. Nem véletlenül. Valamivel be kell vennünk a még keserűbb pirulákat.



Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo