Gyomros lehet a CSOK Plusz igénylőknek a kormány terve

Egy törvénytervezet alapján a helyi önkormányzatok dönthetnek arról, hogy kik költözhetnek az adott településre. Ezt mindenképpen figyelnie kell azoknak, akik lakástámogatás felhasználásával szeretnének házat vásárolni, hiszen ott elvárás, hogy az adott ingatlanban éljenek legalább 10 évig életvitelszerűen.

Egyes települések túlnépesedése, arculatának, „önazonosságának” elvesztése komoly vitákat kavart az utóbbi időben. A kormány válaszként társadalmi egyeztetésre bocsátott egy jogszabálytervezetet, ami a helyi önkormányzatok számára biztosítana széles lehetőséget a probléma megelőzésére, kezelésére.

Fájhat a terv
Fájhat a terv
Fotó: Depositphotos

A tervezet alapján a helyi önkormányzatok korlátozhatják, tilthatják az ingatlanszerzést, lakcímbejelentést, abban az esetben, ha a helyi lakosok száma elér egy előre meghatározott küszöbszámot. (Ez limit nem lehet kisebb, mint amennyien a jogszabály életbelépésekor az adott településen éltek.)

Ezen intézkedések jelentősen felboríthatják az adott települések, régiók lakáspiacát. Navracsics Tibor ezért már azt is bejelentette, hogy az ingatlanszerzéssel kapcsolatos korlátozás ki is kerülhet a végleges jogszabályból. Ugyanakkor a lakcímbejelentés szigorítása, feltételhez kötése, tiltása is komoly gondokat okozhat azok számára, akik valamilyen lakástámogatással vásárolnának a kérdéses településen ingatlant – hívja fel a figyelmet a Bankmonitor összefoglalója. 

A CSOK Plusz, Falusi CSOK esetében ugyanis feltétel, hogy a család a támogatással érintett ingatlanba költözzön és ott éljen életvitelszerűen legalább 10 évig. Ezen előírás megsértése esetén a családnak vissza kell fizetnie büntetéssel növelten a kapott támogatást, kamattámogatást. Illetve a támogatott hitel a továbbiakban érdemben magasabb kamat mellett ketyegne tovább.

A CSOK Plusz esetében a 3 százalékos kamatszint felemelkedne a jelenlegi állapotok szerint 7,88 százalékra. Egy 30 millió forint összegű, 20 éves futamidejű kölcsön esetében havi szinten durván 82 ezer forinttal emelkedhet a havi törlesztőrészlet emiatt. E mellé jönne még egyszeri tételként az addig kapott támogatás rendezése is, a tét tehát óriási.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo