Feleakkora lesz a GDP növekedés, mint amit a pénzügyminiszter várt

Az év elején Varga Mihály tárcavezető még arról beszélt, hogy a Pénzügyminisztérium szerint 3,5-3,6 százalék lehet a GDP-növekedés 2024-ben. Az Equilor legfriseeb elemzése azt mutatja, jó ha ennek a fele összejön.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Követheti az amerikai és az európai központi bank kamatcsökkentését a Magyar Nemzeti Bank a nyári szünet után, így az év végére 6,25 százalékra csökkenhet a hazai irányadó ráta. A magyar gazdaság alakulását és kilátásait a német ipar gyengélkedése rontja leginkább, így az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése az idén mindössze 1,8 százalékos GDP-növekedést vár. A forint stabil maradhat az év hátralevő részében is, az év végén 395 forint körül alakulhat az euró árfolyama. Az Equilor szerint az amerikai gazdaság körüli bizonytalanságok és az ősszel esedékes, várhatóan nagyon szoros elnökválasztás elsősorban közvetve hat a magyar helyzetre.

Az Equilor Befektetési Zrt. makrogazdasági, árfolyam és alapkamat előrejelzései

Forrás: MNB, KSH, Equilor

Pénzpiaci és árfolyam adatoknál, illetve az államadósságnál év végi érték. Az előrejelzések különböző kockázati forgatókönyvek bekövetkezése esetén a fentiektől eltérhetnek. Az előrejelzések nem megbízható mutatói a jövőbeli teljesítménynek.

Az amerikai elnökválasztás az egyik legfontosabb esemény, mely a következő időszakban nem csak rövid, hanem hosszú távon is befolyásolhatja a befektetői hangulatot és gazdasági kilátásokat az Equilor Befektetési Zrt. legfrisseb elemzése szerint, ráadásul a tengerentúli gazdaság rég volt ennyire közel a növekedési ciklus végéhez. Az Equilor szerint az amerikai gazdaság növekedése jelenleg még egészséges szinten van, de már látszódnak gondok a jövővel kapcsolatban: az úgynevezett Covid-megtakarítások elfogytak, a lakosság a fogyasztás egy részét hitelből fedezi. A korábbi évek kamatemeléseinek hatására érezhetően hűlt az amerikai gazdaság, miközben a jegybank szerepét betöltő FED már tett utalást a közelgő kamatvágás lehetőségére, ami az Equilor szerint idén várhatóan csak 75 bázispont lesz a piac által várt 110 ponttal szemben. A monetáris kondíciók lazítására nem csak az USA-nak van szüksége: Európában ciklikus és strukturális problémák nehezítik a gazdasági helyzetet Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint. Kiemelte, hogy egy nagyon különleges kettősség figyelhető meg az öreg kontinensen: a korábbi éltanuló Németország továbbra is szenved gyenge ipari teljesítménye miatt, amit a magas energiaárak mellett az újonnan megjelenő autóipari versenytársak is hátráltatnak. Ezzel szemben a korábbi problémás dél-európai országok jól teljesítenek: különösen igaz ez Spanyolországra, ahol idén 3 százalék körül lehet a gazdasági növekedés, szemben a német recessziós félelmekkel. A strukturális problémákkal az európai döntéshozók is tisztában vannak, így rövid távon elkerülhetetlen az EKB további kamatcsökkentése, mely azonban csak tüneti kezelést jelent.

Véleményvezér

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo