"Ezzel a maradék hitelességüket is eljátszották!"

A Fed nyíltpiaci bizottságának Ben Bernanke jegybankelnök által megtartott  (az amerikai jegybank csaknem százéves fennállása óta első) sajtótájékoztatója leginkább egy manírokkal teli megrendezett színjátékra emlékeztetett - véli Steen Jakobsen, a Saxo Bank A/S vezető közgazdásza.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Jakobsen szerint a sajtótájékoztatóval a Fed maradék hitelességét is eljátszotta, s ezáltal az esemény akár egy valódi dollár-válságnak vethette meg az ágyat, amely akár már önmagában elegendő lehet a "Válság 2.0" előidézéséhez.

„Bernanke vékony jégen táncol, és a Fed helyzetértékelése is igen következetlen a következő okokból: a maginfláció a Fed előrejelzése szerint emelkedik, ám a jegybank továbbra is az "átmeneti" jelzővel illeti mind az infláció megugrását, mind a gazdaság növekedésre vonatkozó prognózis visszavágását. A Fed figyelmen kívül hagyja az S&P Egyesült Államokat érintő leminősítését és annyival ütik el a dolgot, hogy: "ez a politikusok dolga ... mi az erős dollárt szolgáló monetáris politikát képviseljük". Az első negyedéves GDP-növekedés felülvizsgált értéke hivatalosan is 1,8%-ra romlott az előzetes 3 százalékos becsléshez képest, ezt maga Bernanke is kvázi elismerte a hivatalos bejelentés előtt zajló sajtótájékoztatón." - írja közleményében a szakember.

Dollár-válság a láthatáron?

A tartósan nullaközeli amerikai kamatszint ötvözve az időközben emelkedésnek indult ázsiai és európai irányadó kamatokkal „mindenképpen érdekes kombináció", amely végső soron egy dollár-válságba is torkollhat a Saxo szerint. „Ezen felállás mellett gyorsuló ütemben gyengülhet a dollár és amennyiben a volatilitás is fokozódik az 1,60-as vagy akár az 1,70-es szintet is elérheti az EUR/USD keresztárfolyam. Ám talán még lényegesebb lehet a dollár alulteljesítése más fontos devizákkal szemben. Érdekes lehet a svájci frank és a japán jen erősödésének megjátszása a dollár ellenében.  A jen long dollárral szemben az idénre és 2012-re vonatkozó TOP 3 kereskedési tippjeim egyike. Középtávon a 75,00-ös, míg hosszabb távon a 65,00-ös szintre várom a jegyzést." - közölte Steen Jakobsen, aki így zárja gondolatmenetét: „Remélem tévedek mikor úgy gondolom, a dollár válsága a "Válság 2.0" kezdete lehet. Mindenesetre a jelenleg várható hatások a következők lehetnek. Továbbra is alacsony kamatszint az Egyesült Államokban, "QE3 light" beindítása a lejáró kötvényekből befolyó összegek újra befektetésével, magasabb energia-, fém-, valamint gabona- és terményárak, illetve a lendület által hajtva 1385/1400 pontos S&P 500 index. Befektetési szempontból ezért az árupiaci befektetések lehetnek jövedelmezőek (hordónként 100 dollár felett maradó átlagos olajárral). A hitelt szűkösen mérik azoknak, akiknek szüksége lenne rá, ám bőségesen azoknak, akiknek nem. Így érdemes lehet nagy feltörekvő piaci/ázsiai kitettséggel rendelkező, illetve hitelforrással rendelkező vállalatok részvényeibe fektetni. Oroszország relatív nyertes lehet a feltörekvő piacok közt gáz- és olajkitettsége folytán. Közép- és hosszabb távon Japán és Dél-Korea lehetnek a nyertesek mind devizájuk, mind részvénypiacuk tekintetében."

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo