Esélytelen az áresés

Amennyiben a nemzetközi válság következtében Magyarországon mérséklődne a lakáspiaci kereslet, az nem az árak csökkenésében, inkább a kínálat szűkülésében mutatkozik majd meg - véli Zelei Zoltán, az Elephant Holding értékesítési vezetője.

"Csak az az ingatlanlufi pukkadhat ki, amit előzőleg felfújtak" - mondja Zelei Zoltán, utalva arra, hogy például Angliában, Írországban és a balti államokban már hónapok óta csökkenek a négyzetméterárak. A szakember kifejti: ezekben az országokban, sőt a közép-európai térségben is jelenleg sokkal magasabbak a négyzetméterárak, mint Budapesten: Írországban több mint kétszeres, Angliában nyolc és félszeres, Romániában és Csehországban pedig közel kétszeres négyzetméterárakat találunk.

Zelei Zoltán szerint ezekben az országokban az elmúlt években a beruházók extra profittal dolgoztak és a használt lakások ára is elrugaszkodott a realitástól. A másik probléma - például az észt és a lett piacon - az volt, hogy sokkal több lakást építettek, mint amennyit a piac fel tudott venni a piac.

Inkább emelik az árakat

Magyarországon azonban egyik tényező sem érvényesült: soha nem voltak túlárazottak a budapesti lakások, és nem volt jellemző a "beteges" túlkínálat sem. Az árak az emúlt tíz évben kiegyensúlyozottan, évi 7-10 százalékkal emelkedtek és visszafogott volt a kínálati oldal növekedése is.

Zelei Zoltán mindezek alapján úgy véli, hogy Magyarországon nincs napirenden a lakásárak emelkedése, a kereslet mérséklődése inkább a kínálat szűkülésében jelentkezik majd. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kisebb, rövidtávra dolgozó fejlesztők várhatóan "kikopnak" a piacról és nem építenek új lakásokat.

Az Elephant Holding várhatóan 6-9 százalékos áremeléssel kezdi a jövő évet. A cég értékesítési vezetője szerint a jelenlegi kínálati árat csak a minőség rovására lehetne tartani, mivel a beruházói költségek jelentősen nőttek az utóbbi időben. A költségemelkedés főbb összetevői a munkaerő, az energia, az alapanyagok árának emelkedése, valamint az építési szabályozás változása, amely egyre több adminisztrációs terhet ró a fejlesztőkre.

Költözködni amúgy sem szeretünk

Az "átlag magyar" nem szeret költözködni, életünk során maximum kétszer-háromszor váltunk lakást. Mindez azt jelenti, hogy átlagosan 15 évente jut eszünkbe, hogy ingatlanpiaci kérdésekkel foglalkozzunk.

Ezzel szemben az átlag európai 5 évente foglalkozik lakásügyekkel. Azért is foglakozik többet ingatlanpiaci kérdésekkel, mert sokkal több információval rendelkezik az ingatlanpiaci tendenciákról. Így gyakorta nem életkörülményeik megváltozása miatt, hanem befektetési szempontok alapján vesznek vagy adják el lakásukat még azok is, akik csak egy ingatlannal rendelkeznek - olvasható a Forest Hill lakópark közleményében.

Az Uniós átlag elérését segíthetik a lakásvásárok is. A rendezvények ösztönözhetik a magyarokat arra, hogy átfogóbb képet szerezzenek a piaci helyzetről, éppen ezért örülni kell  azoknak a látogatóknak is, akik "csak" nézelődni jönnek el egy-egy rendezvényre. Az ilyen fajta információszerzés hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyarok ne csak költözködés miatt, de befektetési céllal is vásároljanak.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo