Elszakadtak egymástól a nukleáris és a megújuló energiaárak

A nukleáris technológiák fontos szerepet játszhatnak a tiszta energiára való átállásban, az atomenergia ugyanis a második legjelentősebb alacsony kibocsátású villamosenergia-forrás a vízenergia után - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, az első "nukleáris csúcstalálkozón" felszólalva.

A most megkezdett akkumulátor telepek építése nem segít ezen a problémán?

Ilyen szinten akkumulátorokban tárolni az energiát nagyon drága, de nem is a napon belüli rendszerszabályozás az igazi kérdés, hanem az évszakok közötti energiaigény és termelés változásának a követése. A napelemek nyáron ontják az energiát télen kicsiny a kihasználhatóságuk. Sokkal kiegyensúlyozottabb energiamixre lenne tehát szükség, amiben például a szélenergia is nagyobb kapacitásokkal lenne jelen. E két szegmens sok tekintetben kiegészíti egymást, a téli időszakban például jellemzően jobban termelnek a szélerőművek, amikor a napelemek alacsonyabb szinten működnek. A kormány 14 éve blokkolja a szélerőművek építését, aminek eredménye egy nagyon megkérdőjelezhető és sok kockázatot hordozó energiapolitika, ami a 30-as évekre az energiaellátás biztonságát veszélyezteti.

A nukleáris csúcstalálkozón Ursula von der Leyen a kis moduláris reaktorok (SMR) szerepét is kiemelte, mint "ígéretes technológiát".

Gyakran előrántanak újabb és újabb ötleteket. Eddig a favorit a fúziós energia volt, amiben bizakodtak, hogy megmenti a nukleáris iparágat. Ezektől a kisebb atomerőművektől azt remélik, hogy olcsóbb lesz megépíteni és gyorsabbak lesznek az engedélyeztetési eljárások. A probléma, hogy ez ügyben semmi kereskedelmi tapasztalat nincs még. Oroszországban tavaly helyezték üzembe az első ilyen kiserőművet, miközben Amerikában a múlt évben vetették el a teljes koncepciót, miután a becsült árak olyan magasságokba emelkedtek, hogy a befektetők elveszítették érdeklődésüket. Európa pedig e területen teljesen lemaradt, ami azért baj, mert az egyik nagyon fontos fejlesztési szempont az autonómia növelése lenne, vagyis nem az, hogy Amerikából, Oroszországból, vagy a Távol-Keletről vegyünk technológiát. Ennek az autonómiának a megteremtéséhez a nukleáris szektor a technológia és a fűtőanyagok területén fennálló külső függősége miatt nem tud hozzájárulni. Az európai atomipar igen rossz állapotban van, és ennek elsődleges oka nem a németek döntése az atomerőművek leállításáról. Kevesen tudják, hogy Európában a legnagyobb nukleáris energiakivezetés nem Németországban, hanem Franciaországban történt. Másfélszer akkora nukleáris kapacitást állítottak le 15 év alatt, mint Németországban egyszerűen technikai okok miatt, folyamatos technológiai gondok akadnak, a hűtővízellátási problémák állandósultak. Tavaly előfordult, hogy a francia atomerőművek fele állt.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo