Elkezdődött a 2024-es bértárgyalások ideje – így lehet rá felkészülni

Az év vége egyben a céges teljesítményértékelések, bértárgyalások időszakát is jelenti a munkahelyeken. A magas infláció miatt várható, hogy sokan a fizetésemelésre vonatkozó igényüket a jelenlegi helyzettel indokolják. Ahogyan arra is számítani lehet, hogy a munkaadók többsége – mind a fehér-, mind a kékgalléros állásokat kínáló cég – eleve számolt bérfejlesztésekkel. A bérrendezést azonban már csak toborzási szempontból is érdemes fontolóra venni a cégeknek, hiszen a potenciális jelölteket már nem lehet pusztán a kiemelkedő fejlődési lehetőségekkel vagy a rendszeres csapatépítő programokkal bevonzani. A jól eltalált bérstruktúra messze az egyik legfontosabb kulcsszempont a szakemberek megszerzésében és a jelenlegi kollégák megtartásában is. Ugyanakkor munkavállalóként sem árt tisztában lenni azzal, hogy a munkakörünknek és tapasztalatunknak megfelelően milyen átlagfizetéssel számolhatunk – ennek kapcsán ad támpontokat Bor Katalin, a Humán Centrum Kft. minősített munkaerő-kölcsönző és közvetítő vállalat vezetője.

Fókuszban az utánpótlás-nevelés

A szakemberhiány, a fluktuáció következtében növekvő bérigények és a helyenkénti leépítések miatt egyre több vállalatnak a rugalmasan „bevethető” atipikus foglalkoztatási formák jelentenek megoldást létszámigényeik biztosítására. Ilyenek például a szövetkezeti foglalkoztatás különböző fajtái: a diák- vagy nyugdíjas munkák. „A Humán Centrumhoz tartozó Mind-Diák Szövetkezet  a diákok már az álláshirdetés megnyitása előtt tájékozódhatnak az adott munkakörben kínált órabérről. A bértranszparencia a diákmunkaszektorban azért is fontos, mert a pályakezdők, gyakornokok sokkal magabiztosabban jelentkeznek, ha minden feltétellel tisztában vannak az interjúfolyamat előtt” – teszi hozzá Bor Katalin. Az így működtetett gyakornoki programok viszont nem összetévesztendők a fizetetlen szakmai gyakorlatokkal: a középiskolásoknak, illetve az érettségit igénylő diákmunkát végző hallgatóknak is ki kell fizetni a minimálbért (br. 1534 forintóra) és a garantált bérminimumot (br. 1874 forint/óra). Ezen felül „be kell árazni” az elvárt kompetenciákat is, legyen az egy speciális nyelvtudás vagy programismeret. A szakértő szerint a gyakornoki programokra hosszú távú befektetésként tekintenek a munkaadók az utánpótlás-nevelésben, miközben egy iskolaszövetkezet bevonásával mentesülnek a járulékfizetési, adminisztrációs kötelezettségek alól is.

Véleményvezér

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo