Elképesztő nagyságú életszínvonal csökkenésre számíthatnak a kisvállalkozóknál dolgozók

Stabil a foglalkoztatottság a vállalkozói szektorban a K&H kkv-k körében végzett felmérése szerint: közel 80 százalékuk azonos dolgozói létszámmal tervez a következő egy évre, miközben csökkent a munkaerőfelvételben és az elbocsátásban gondolkodó cégek aránya is. A kutatásból az is kiderül, hogy béremelésre 10-ből 7 cég készül, ám ennek a tervezett 9 százalékos mértéke messze az infláció alatt marad. Cafeteria juttatással a vállalkozások kevesebb mint fele számol.

A béren kívüli juttatásokat tekintve is inkább visszafogottság jellemzi most a szektort: 50-ről 45 százalékra mérséklődött a cafeteriában gondolkodó cégek aránya. A top 3 juttatási forma továbbra is változatlan. Az elmúlt negyedévhez képest a 13. havi fizetésnél figyelhető meg jelentősebb változás, 25-ről 20 százalékra csökkent az ilyen juttatással tervező cégek aránya. Emellett a legnépszerűbb elem továbbra is a közlekedési költségtérítés (22 százalék), valamint a SZÉP kártya (13 százalék).

A K&H kkv bizalmi indexről

A K&H Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index összeállítása jelenleg 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és azok várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi mérés, melyet az Impetus Research készített, 2023. február 20. és március 17. között történt. Készült a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo