Egyvalami mellett már az induló vállalkozások sem tudnak elmenni

6,5 év múlva – egyes számítások szerint - a Föld elérheti az átlaghőmérséklet 1,5 Celsius-fokos emelkedését, ami visszafordíthatatlanul megváltoztatná a bolygó klímáját. Ennyi idő ezen vélemények szerint van arra, hogy az emberiség – beleértve a vállalkozásokat is – tegyen azért, hogy fenntarthatóvá váljon a jövő. A K&H Cápák között üzleti showműsor jelentkezőinek körében végzett felmérése szerint az induló vállalkozások is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra, jelentős részüknél ez már a termékfejlesztéskor döntő szempontnak számít.

„A természeti értékek megóvása nemcsak az egyének, de a cégek felelőssége is. A fenntarthatóság ráadásul nem csak a Föld szempontjából fontos, de üzletileg is pozitív hatása van: növeli az adott cég értékét, mivel hosszú távon csökkenti a költségeket és kockázatokat” – hívta fel a figyelmet Suba Levente, a K&H fenntarthatósági programjának vezetője. „A felmérés arra is rávilágít, hogy a fenntarthatóság elsősorban belső indíttatásból fontos a cégeknek, legtöbben ugyanis saját maguk tartják lényegesnek a környezeti értékek megóvását és a társadalmi problémák elleni tenni akarást. Természetesen piaci alapja is van ennek a szemléletnek, mivel úgy látják, hogy a versenytársak is ilyen irányba mozdulnak, akiktől nem akarnak lemaradni, illetve a fogyasztók és a befektetők szemében is pozitívabb kép alakul ki így a vállalkozásról” – tette hozzá Rammacher Zoltán.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo