Egyvalami mellett már az induló vállalkozások sem tudnak elmenni

6,5 év múlva – egyes számítások szerint - a Föld elérheti az átlaghőmérséklet 1,5 Celsius-fokos emelkedését, ami visszafordíthatatlanul megváltoztatná a bolygó klímáját. Ennyi idő ezen vélemények szerint van arra, hogy az emberiség – beleértve a vállalkozásokat is – tegyen azért, hogy fenntarthatóvá váljon a jövő. A K&H Cápák között üzleti showműsor jelentkezőinek körében végzett felmérése szerint az induló vállalkozások is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra, jelentős részüknél ez már a termékfejlesztéskor döntő szempontnak számít.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Egyre több szó esik a klímaváltozás rövid és hosszú távú lehetséges hatásairól. 2020-ban például New Yorkban elindult egy visszaszámláló óra, ami megmutatja, hogy mennyi idő múlva éri el a Föld a 1,5 Celsius-fokos felmelegedést az iparosodás előtti időkhöz viszonyítva. A Climate Clock szerint kevesebb, mint 6,5 év van még addig a pontig. Ennyi idő van tehát szerintük arra, hogy a magánszemélyek, vállalkozások és a vállalatok tegyenek azért, hogy visszafordítható vagy legalábbis lelassítható legyen a globális felmelegedés üteme.

Már a termékfejlesztéstől szempont a környezetvédelem

Az élhetőbb jövő érdekében tett lépéseket már nemcsak a legnagyobb cégek helyezik előtérbe, hanem a KSH által január végén nyilvántartott 1,8 millió vállalkozás sem hagyja szó nélkül. Ez derül ki a K&H felméréséből is, amit a Cápák között című műsor pénzügyi tanácsadójaként végzett a jelentkezők körében.

„A Cápák között műsorba jelentkező vállalkozásoknál ugyan nem volt kitétel a fenntarthatósági fókusz, a felmérésből mégis azt látjuk, hogy az induló vagy fejlődni vágyó cégek egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre, már a termék vagy szolgáltatás fejlesztésekor is: jelentős részüknél döntő szempont az energiahatékonyság és az, hogy a késztermék minél inkább környezetbarát legyen. Emellett a helyi eszközök és alapanyagok használatát részesítik előnyben és a gyártási folyamatban is törekednek a környezetkímélő megoldásokra” – részletezte az eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo