Egyre több magyar cég látja a fényt az alagút végén

A K&H kkv bizalmi index kis mértékben, de növekedett 2009 második negyedévében. A mikro-, kis- és középvállalkozások elkövetkezendő egy évre vonatkozó várakozásait mutató index 6 ponttal erősödött az előző negyedévhez képest, így -28 ponton áll.

A mikro-, kis- és középvállalkozások elkövetkezendő egy évre szóló várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index legutóbbi, második negyedéves értéke -28 pont lett az előző negyedév -34 pontos értékéhez képest. Az eredmény, ha kis mértékben is, de mindenképpen a vállalkozások bizalmának erősödését, lassú visszatérését mutatja, hiszen ez már a második egymást követő negyedév, amelyben emelkedés figyelhető meg. Míg azonban a fogyasztói bizalmi indexnél egy jelentős, 34 pontos emelkedést tapasztalunk, és értéke megközelíti a válság kezdete előtti értéket, addig a kkv bizalmi indexnél sokkal kisebb mértékű, mindössze 6 pontos növekedés látható.

A kkv-kat érintő gazdaságpolitikai intézkedések várható hatásai, a közterhek változása, illetve a banki kamatokra vonatkozó várakozásoknál jelentős pozitív változás figyelhető meg. Ezzel szemben a vevői és szállítói kapcsolatoknál, a versenyhelyzetük megítélésében és az uniós támogatásokhoz való hozzájutás szempontjából romlásra számítanak a cégek.

Hosszú idő óta először megint legtöbben a forint árfolyamának stabilizálódását várják (41%), miközben a vállalkozások harmada számít gyengülésre (34%), és csak minden hatodik cég erősödésre (17%). Javulás figyelhető meg az árbevétel és nyereség megítélésével kapcsolatban. Az elmúlt negyedéves mélypontjához képest minimálisan, de növekedés figyelhető meg, így átlagosan 2,3 százalékos árbevétel-növekménnyel és mindössze  0,2 százalékos nyereség-visszaeséssel számolnak a cégek.

Amíg lehet, nem emelik az árakat

A várható minimális árbevétel növekedés és stagnáló nyereségvárakozások ellenére a vállalkozások mindössze 4 százaléka tervez infláció feletti áremelést, inkább a beruházások visszafogásával csökkentik költségeiket. Öt éves története óta legrosszabb eredményét mutatja a beruházási hajlandóság, csupán a cégek 59 %-a tervez a következő egy évben beruházást. A másik jelentős takarékossági lépés a béren kívüli juttatások jelentős csökkentése. Míg egy évvel ezelőtt a vállalkozások 32 százaléka támogatta alkalmazottai nyugdíjpénztári befizetéseit, most mindössze 22 százaléka tervezi ezt. Egészségpénztári befizetést a munkáltatók csupán 15 százaléka tervez - szemben az egy évvel ezelőtti 25 százalékhoz képest -, életbiztosítást pedig a kkv-k csupán 7 százaléka tervez adni dolgozóinak, szemben az egy évvel korábbi 11 százalékhoz képest.

A kkv-k közül a kereskedelmi, szolgáltató és ipari cégek várakozásai egyaránt javultak, egyedül a mezőgazdasági cégek látják elkövetkezendő egy évüket negatívabban az előző negyedévi várakozásokhoz képest. Nem csak a profil, de a vállalat mérete is jelentősen befolyásolja a közeljövő megítélését.  Míg a cégek közül a kisvállalkozások helyzete várhatóan stagnálni fog, a mikrovállalkozások pedig kisebb mértékű javulásra számítanak, addig a középvállalatok kiugró pozitív várakozással tekintenek a következő egy évre.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo