Egyre többen devizában tartják megtakarításaikat és nem forintban

A harmadik negyedévben is sok pénzt tettek félre a magyarok, de nem annyit, mint korábban. A devizás befektetések viszont újra csúcsokat döntöttek, már több mint 2000 milliárd forintnyi vagyont tartanak a magyar lakossági befektetők külföldi bankbetétekben – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

Tovább nőtt a háztartások pénzügyi vagyona a harmadik negyedévben is a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes statisztikái szerint. Rekord összeg, 106,19 ezer milliárd forint volt szeptember végén pénzügyi eszközökben a lakosságnál, ebben nincsenek benne az ingatlanok és az ingóságok sem. A nyári és kora őszi időszak azonban nehezebb lehetett pénzügyi szempontból mint a tavasz, hiszen a lakosság csak 716,4 milliárd forintot tudott megtakarítani, alig a negyedét a második negyedévinek. 

Ebben két tényező is szerepet játszhatott Herman Bernadett, a Bank360.hu szakértője szerint. Az egyik az lehetett, hogy többet költöttek a családok fogyasztásra (jelentős részt külföldön), a nyaralás és az iskolakezdés közepette kevesebbet tudtak félretenni. A másik az, hogy fellendült az ingatlanpiac, és sokan a megtakarításukat inkább lakásokba fektették be, minthogy valamilyen pénzügyi eszközt, például állampapírt, befektetési alapot vettek volna. 

Megy a pénz devizába és külföldre

A háztartások készpénzállománya az egekben jár, 6891,1 milliárd forintos történelmi csúcson tetőzött szeptember végén, ebből csak egy szerény rész, 434,6 milliárd forintnyi volt a valuta. A bankbetétek állománya – Magyarországon és külföldön – 15 215,6 milliárd forint volt, ebből a hazai bankoknál lévő forintbetét 10 654 milliárd, a devizabetét  2273,5 milliárd forintot tett ki. Miközben a hazai bankoknál lévő devizabetét-állomány lassan csökken, rekord szintre, 2 ezer milliárd forint fölé emelkedett a külföldi bankokban lévő betétek mennyisége. 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo