Egyre nagyobb a mozgolódás a magyar cégfelvásárlási piacon

A globális és regionális csökkenés ellenére a hazai tranzakciós piac 2020-ban is növekedni tudott a tranzakciók számát tekintve. A Deloitte hazai piacot vizsgáló M&A piaci tanulmányából az is kiderül, hogy Magyarországon a tavalyi évben a legerősebb tranzakciós aktivitást a fogyasztói, a pénzügyi és az energia ágazatokban mérték.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A 2020-as év globális tranzakciós aktivitását markánsan befolyásolta a COVID-19 pandémia, amelynek hatásai már az év első negyedévében tapasztalhatóak voltak, azonban a második negyedévre csúcsosodtak ki. Ekkor a tranzakciós érték közel egyharmadára esett vissza az egy évvel korábban tapasztalható azonos időszakihoz képest, ami már a 2008-as világválsághoz hasonlítható mélypontot idézett. 2020 második felében azonban erős korrekció következett az M&A aktivitásban, a tranzakciós érték másfélszeresére nőtt 2019 második félévéhez képest, ezzel a valaha volt legerősebb adatot produkálva. A 2020-as kiemelkedően gyenge első félév és kimagaslóan erős második félév összességében nagyságrendileg a 2017-es szintet hozta tranzakciós érték tekintetében. 2021 első negyedéve ismét rekordot döntött a tranzakciós érték tekintetében, 2020 első negyedévéhez képest kétszeresére nőtt a tranzakciós összérték, de a 2019-es értéket is számottevően meghaladta.

Megfordult a csökkenő tendencia

Közép-kelet-európai régiós viszonylatban, 2019-ben kétévnyi csökkenő tendenciát követően rekord mennyiségű, 421 tranzakciót bonyolítottak le, amely 21 százalékos növekedést jelentett a 2018-as évhez képest. 2020-ban azonban a COVID-19 pandémia a világ egészéhez képest jobban visszavetette a tranzakciós aktivitást a régióban, közel 20 százalékos csökkenés volt tapasztalható a megkötött üzletek számában, szemben a világszintű 10 százalékos csökkenéssel. A pandémia által okozott bizonytalanságok főként a második és harmadik negyedévben figyelhetők meg, azonban 2020 negyedik negyedéve már megközelítette a 2019-es év ugyanezen időszakának tranzakciós aktivitását. Ez a pozitív tendencia 2021 első negyedévében is folytatódott, 2020 első negyedévéhez képest 6 százalékkal nőtt a tranzakciók száma.

(Fotó: Pexels)

A tranzakciók számát tekintve a fő piacoknak számító Lengyelország és Csehország továbbra is az ügyletek közel 60 százalékért felel. Jelentősebb átrendeződés 2019-hez képest a horvát, szlovák és szerb piacokon volt megfigyelhető, előbbin a tranzakciók száma a kétszeresére nőtt, míg utóbbi kettőn közel a felére csökkent. A szektorok közül az évek óta tartó trendet megszakítva a fogyasztói szektor vezető pozícióját átvette az IT, míg az ipar ismét növekedésnek indult, ezzel együttesen több mint 50 százalékát adja a régiós tranzakcióknak ez a három szektor.

Véleményvezér

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo